Programüzenetek Unixware fölött

Korábban már írtunk az MQSeries üzenetkezelőről, amellyel két program között lehet adatot, információt cserélni. Az lényegét tekintve nem különbözik a drótlevelező megoldásoktól, nem más, mint szabványos üzenetküldő, -kezelő és -fogadó rendszer. Létezik kész, alkalmazásprogramozási csatolókból álló eljárásgyűjtemény, ebből választ a programozó, amikor egy rendszer egyik programjában szükség van információra a másik program állásáról, vagy egy adatra, amit a másik állít elő. A kiválasztott eljárással üzenetet küldet, és ugyanakkor a programot várakozó állapotba helyezi a válasz megérkezéséig.

Minden számítógépen, amelyen az MQSeries-be bekapcsolt program fut, van egy várakozási sor, ebbe kerülnek bele az üzenetek, és ebben találja meg azokat a címzett. A várakozási sort a várakozásisor-vezérlő kezeli. Gondoskodik róla, hogy az üzenetek a megfelelő sorba kerüljenek, tehát megállapítja, hogy azon a gépen várható-e a címzett jelentkezése, ahonnan a megkeresés érkezett, vagy egy másikon. Az utóbbi esetben továbbítja a másik gép várakozási sorának a vezérlőjéhöz, illetve fogadja a többi gépről érkező kéréseket. Az MQSeries hasznos lehet akkor, amikor egy program lefutásakor keletkeznek a másik program számára szükséges adatok. Jelezhető ilyen üzenettel, hogy sikerült-e az akció, ha csak részben, akkor mely adatok használhatók, melyek nem.

Az SCO Unixok - a UnixWare és az OpenServer eddig egy, az IBM-től vásárolt MQSeries-készlettel fogadták és továbbították az üzeneteket, de ezt most lecserélték egy újabb, jobb megoldásra.

Az SCO a klienseljárásokat és a várakozási sort kezelő kiszolgálókat a Willow Technologytól veszi. E programok teljes mértékben kompatíbilisak az e téren élenjáró IBM rendszerével. Fontosnak tartják a legújabb MQSeries beépítését a UnixWare 7-be az SCO-nál a nemrég az IBM-mel megkötött stratégiai együttműködési szerződés miatt is. Furcsa lenne, ha az IBM által ajánlott és támogatott UNIX fölött futó felhasználói alkalmazások nem tudnának együttműködni az IBM S/390-en futókkal.


Telecomputer
3. évfolyam, 23. szám, 1998. november 30.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.