Át kell írni
a Windows 98-at

A Microsoftnak 90 napon belül át kell alakítania a Windows 98-at és más szoftvereit, amelyek nem felelnek meg bizonyos Java programozási szabványoknak, ellenkező esetben le kell állnia ezen szoftverek szállításával. Ronald Whyte bíró november közepén kibocsátott előzetes határozata azokra a szoftverekre vonatkozik, amelyek nem mennek át a Sun Microsystems Java-kompatibilitási tesztjén. A döntés nem érinti a már kiszállított és eladott szoftvereket. A határozat példa értékű: a jog jelzi a számítógépipar számára, hogy a bíróságon, ha időlegesen is, de szembe lehet szállni a Microsoft erejével.

A Sun Microsystems múlt év októberében perelte be a Microsoftot, követelve a változtatásokat, továbbá 35 millió dollárt a Java nyelv csak Windows által értelmezhető változata által okozott kárért. Az 1995-ben bevezetett Javának éppen az lenne a lényege, hogy a legkülönfélébb operációs rendszereken (például Macintosh, UNIX és Windows) ugyanúgy működjön, ám a Microsoft átírta a Javát, amikor beleépítette szoftverébe.

Paul Maritz, a Microsoft-platformok és alkalmazások csoportjának elnökhelyettese szerint az új Windows 98 szállítmányok már a döntésnek megfelelően módosítva lesznek, ugyanakkor nem bocsátkozott költségekkel kapcsolatos becslésekbe. A változás a legtöbb számítógép-felhasználó számára nem lesz észlelhető, de a programozók számára nagy könnyebbséget, több rugalmasságot jelent majd. Az előzetes döntéstől függetlenül az ügyben mindenképpen tárgyalás is lesz, a Sun ugyanis azzal is vádolja a Microsoftot, hogy meg akarja akadályozni, hogy a Java univerzális programozási nyelvvé váljon. Ezt azonban a Microsoft tagadja, és bizonyítékokkal is kíván szolgálni majd a tárgyaláson.


Telecomputer
3. évfolyam, 23. szám, 1998. november 30.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.