Frissítések másfél évente

Nem tűrik tovább a vállalatirányítási rendszerek másfél évente esedékes, költséges frissítéseit a cégek, legalábbis erre a következtetésre jutott a Gartner Group. A számítástechnika többe kerül, mint amennyit meg lehet takarítani a segítségével - mondják vállalatvezetők. A „dugd be a konnektorba és használd" elve fel sem merül e rendszerek esetén, azaz nem elég egyszer megvenni ezeket, a folytonos, általában 18 hónaponként esedékes frissítések költségeit is állni kell. Ráadásul ezek idejére megállhat a vállalat élete, ami ismét csak pénzbe kerül. Az egyik vállalat például arra panaszkodott, hogy szolgáltatója a frissítés idején 7-10 napra leállíttatta vele a termelést.

Másik panasz, hogy a legtöbb vállalatirányítási szoftver menedzseléséhez nem adnak megfelelő eszközöket. Ezekről a felhasználónak magának kell gondoskodnia, ami nemcsak költséges dolog, de ráadásul technikailag is bonyolult feladat. A hálózatos technológiára való átállás a következő kiadási tétel, a szervezetek egyre bonyolultabbá válása pedig az azt követő.

Bár a hardverárak folyamatosan csökkennek, a vállalatirányítási rendszerek többlethardver-igényét ki kell elégíteni, dedikált webszervereket kell venni, és persze a biztonság, a tűzfalak költségét sem lehet megspórolni. Bizonyos alkalmazások gyenge, mások erős munkaállomásokat követelnek meg, és a vegyes megoldások kezelésére képesnek kell lennie a vállalati informatikai rendszereknek.

Kész, „dobozban hazavihető" megoldások aligha várhatók a piacon, hiszen minden cég szervezeti felépítése, működése eltérő. Az egyedi fejlesztés szintén nem olcsó, és nem garantált a megfelelő eredmény, hiszen a fő probléma éppen az, hogy az egyes modulok együttműködjenek egymással, ami igen bonyolulttá teszi az ilyen szoftverek megalkotását. A mostani lázadozás tehát nem ebből az irányból fenyegeti a szállítókat, hanem abból, hogy a vevők meggondolják, mennyire átfogó, mennyire sok modulból álló szoftvert akarnak, milyen tevékenységeket érdemes bevonniuk vállalatirányítási szoftverrendszerük hatókörébe.


Telecomputer
3. évfolyam, 23. szám, 1998. november 30.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.