2000-re készülve

A Lawson Software cég vállalatirányítási rendszere az ITAA-tól (Information Technology Association of America) kapta a 2000. év kompatibilitást igazoló bizonyítványát. Az ITAA egy kereskedelmi szövetség, amely az Egyesült Államok számítástechnikai iparának széles körét képviseli. A szövetségnek több mint 9000 tagja van.

Ennek kapcsán érdemes áttekintenünk, mi is a probléma a 2000. évvel. A legtöbb számítógépes oparációs rendszer és alkalmazás két számjegyű évszámmezőt használ (a formátum MM/DD/YY - ahol az YY az évet jelenti -, így például 1999. január 1. a számítógépben 01/01/99-ként jelenik meg). Amikor az 1999. év véget ér, és a 2000. elkezdődik, sok olyan rendszer, amely két számjegyű évszámmezőt használ, és az év első napját 01/01/00-ként jelzi, azt feltételezi, hogy a 00 az 1900. évet jelenti. Ez az „ezredfordulós időzített bomba" a programok nem megfelelő működését vagy akár összeomlásukat eredményezheti. Ez pedig az apró kellemetlenségektől kezdve egészen a komoly üzleti és igazgatási válsághelyzetekig problémák sorát okozhatja. A 2000. év kihívása valamennyi számítógépet érinti, nagygépes és középkategóriás rendszereket, PC-ket egyaránt.

A probléma elhárításának költségét csak az Egyesült Államokban 50-75 milliárd dollárra becsülik. Az USA társadalombiztosítási kormányzatának becslése szerint például 300 emberévnyi az az idő, amíg felderítik és kijavítják adataikat információs rendszerükben. A probléma kiküszöbölésének költsége világméretekben akár 600 milliárd dollárt is felemészthet.

Ahogyan a kilencvenes évtized vége közeledik, a vállalatok világszerte szembesülnek azzal a döntési helyzettel, hogy ki kell fejleszteniük egy tervet és végre kell hajtaniuk egy konverziós projektet annak érdekében, hogy biztosítsák üzletvitel szempontjából kritikus alkalmazásaik működését. Azok a cégek, amelyek egy csodaszer kifejlesztésére várnak, hatalmas kockázatot vállalnak magukra. A valóság ugyanis az, hogy nincs elegendő, jól képzett számítástechnikai cég a piacon ahhoz, hogy az utolsó pillanatban mindenki igényét egyaránt kielégítse.

Ezért nem halaszthatják tovább a cégek a 2000. évre való felkészülésüket. Ezért tekintik bárhol a 2000. évnek való megfelelés projektjét úgy, mint „egy projektet, ami nem késhet". És ez az, amiért a Lawson Software már 15 éve elkezdte a 2000. évre való felkészülést. E cég már a nyolcvanas években felismerte a 2000. évnek való megfelelés igényét, és négy számjegyű évszámmezőt használ valamennyi alkalmazásában és adatállományában. Megoldásuk úttörőnek számított a szabványosság terén. Az elvet rövidesen iparágszerte követték mint széles körben elfogadott módszert, amely kezeli a 2000. év kihívásait.

Lényeges módosításokra került sor annak érdekében, hogy az adatstruktúra is követni tudja a Lawson által elfogadott négy számjegyűség alapelvét. Arra is kiterjedt a módosítás, hogy a rendszer képernyőin a felhasználó rögzíthesse az évszázadhoz kapcsolódó adatokat is, így a Lawson-rendszer egészében megvalósuljon a teljesévszám-használat elve.


Telecomputer
3. évfolyam, 23. szám, 1998. november 30.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.