Japán elektronika

Az erős jen és a profit

Japán nagymértékben exportra termelő elektronikai cégei az erős jen okán valószínűleg kevesebb nyereséget lesznek kénytelenek elkönyvelni a folyó üzleti év 1999 márciusával záródó második felében - írta a Nihon Keizai Simbun című gazdasági napilap. Számos társaság 115-125 jen/dollár árfolyamot vesz alapul második félévi profitprognózisai kiszámításakor, ami 20 jenes erősödést jelent az első hat hónap átlagkurzusához képest.

A bevételének mintegy kétharmadát exportból realizáló Sony konszolidált adózás előtti nyeresége például - 115 jenes dollárárfolyammal számolva - körülbelül 70 milliárd jennel lesz kevesebb a tervezettnél. A Hitachi - amely korábban 139 jenes kurzussal számolva vetítette előre eredményét - 125 jent vesz alapul; a cég szerint minden egy jen erősödés 700 millió dollárt vesz el a nyereségből. A Toshiba hárommilliárd dolláros előrejelzett exportjából ugyanakkor egymilliárdnyi lesz ,,áldozata" az erős jennek.


Telecomputer
3. évfolyam, 23. szám, 1998. november 30.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.