Röviden

Fejleszt a Tourinform. » Várhatóan hamarosan kiírja a Gazdasági Minisztérium azt a nyílt beszerzési pályázatot, melynek keretében a Tourinform informatikai rendszerét korszerűsítik. Az ország összes Tourinform-irodáját Phare-forrásból látják el számítógéppel. A fejlesztést követően a 97 iroda az interneten keresztül éri majd el a naprakész információkat tartalmazó országos nemzeti turisztikai adatbázist.

Megjelent a Services for Unix. » Az új programcsomag könnyebbé és hatékonyabbá teszi az NT- és a Unix-hálózatok együttműködését. A Microsoft két partnerével, az Intergraph-fal és a Mortice Kern Systems (MKS) céggel együttműködve készítette el új termékét. Az Intergraph az NFS megoldásokkal foglalkozott, valamint az NT és Unix közötti együttműködési és erőforrás-megosztási megoldásokat fejlesztett. Az MKS-től scriptingmegoldások, valamint a Korn Shell származnak.

24 órás nonstop verseny. » A VI. országos számítástechnikai programozói bajnokságot Miskolcon rendezik 1999. február 24-én és 25-én. A verseny szervezői a Miskolci Egyetem és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság. E 25 órás nonstop versenyen háromfős csapatok vehetnek részt, és a versenyt legalább tíz csapat jelentkezése esetén bonyolítja le a rendezőség. A nevezési díj 50000 forint. A versenyzők saját, a jelentkezési lapon megnevezett hardver- és szoftvereszközökkel dolgozhatnak. A bajnokság témája az internet-intranet technológia alkalmazása. A fődíj: 150 ezer forint értékű ajándék. Részletes információ: NJSZT B. A. Z. Megyei Szervezete - Miskolci Egyetem Számítóközpont; telefon: 46 565-111/1064, 1012; e-mail: szkvlaci@gold.uni-miskolc.hu

Magyar-német konferencia. » Az Európai Unió 1999 elején induló ötödik kutatási és technológiafejlesztési keretprogramjának egyik eleme az a tematikus program, amelynek célja a felhasználóbarát információs társadalom kialakulásának elősegítése, és amelyet gyakran az információs társadalom technológiájának programjaként emlegetnek. Magyarország várhatóan teljes jogú tagként vesz majd részt ebben a keretprogramban. A közös magyar-német részvétel elősegítésére 1998. december 3-án és 4-én Budapesten magyar-német workshopot rendeznek. A rendezvény célja az, hogy közös projektek kezdeményezésével segítse elő egyrészt a keretprogramban való részvételt, másrészt - az EU-tapasztalatokkal rendelkező német kutatókkal való együttműködés révén - a magyar kutatók bekapcsolódását az Európai Unió kutatástámogatási rendszerébe.

Új AST-modellek. » Az AST megalkotta az Ascentia SN6000 sorozatot, mely vékony és könnyű. Ez többek között a speciális magnéziumötvözetnek köszönhető, amelyből a készülékházat építik. Az új SN-széria modelljeinek mérete 29,7x22,5x2,8 centiméter, tömegük mindössze 1,9 kilogramm.

Multimédia Oktatóterem. » A BME Mikrohullámú Híradástechnika Tanszék többlépcsős programot készített egy multimédia oktatóterem létesítésére. Ennek megvalósításában döntő szerep jutott a Motorolának. A program első fázisában a Motorola ötmillió forintos támogatásával létrejött a szép kivitelű, korszerű helyiség. Ezután a tanszék pályázatot nyújtott be az Oktatási Minisztériumhoz a multimédia-eszközök beszerzéséért. Az így elnyert 1,5 millió forint támogatás és 800 ezer forint saját forrás segítségével végül létrejött a 25 fő oktatására alkalmas korszerű multimédia-oktatóterem.


Telecomputer
3. évfolyam, 23. szám, 1998. november 30.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.