Reklámnak indult tervezése idején, 1995-ben a Tamás mozdony és barátai című gyermekregény-sorozat internetes honlapja Nagy-Britanniában, végül a hirdetés és a hírek mellett egy virtuális, interaktív játék is kikerekedett belőle. Minthogy a gyereksorozat kitalálói nem sokat tudtak arról, hogyan is kell egy webhelyet felépíteni, 13 hónapjukba tellett, mire kijutottak a hálóra, és még ehhez is szakértői segítséget kellett igénybe venniük. Végeredményben egy, a váróteremtől a vasúti műhelyen át az állomásfőnök irodájáig terjedő, hat tipikus vasúti helyszínen játszódó virtuális regényt hoztak létre, amely keveréke a sztorival, a szereplőkkel kapcsolatos hírforrásnak, a szórakoztató, versenyfeladatokat tartalmazó játéknak és az egyéb webhelyekhez való linkek tárházának. Az elektronikus levelezést is lehetővé tették - így vált interaktívvá a játék.
Tekintve, hogy Tamás mozdony rajongói általában kettő-hat éves gyermekek, akik otthoni PC-kről modemen át kapcsolódnak a hálóra, a tervezők egyszerű grafikákat alkalmaznak, ezzel könnyítve meg az oldalak letöltését, és a minimumra csökkentették a szöveges részt, hogy a gyerekeknek egyedül is teljes értékű élvezetet nyújtson a játék. Szintén a honlap speciális jellege indokolta, hogy a hirdetéseket világosan elválasztották a szórakoztató résztől, tilos a webhelyen a direkt marketing, nem adnak lehetőséget a témától független, további hirdetők megjelenésére, és nem engedik meg, hogy bármilyen adatgyűjtés történjen a honlapot felkereső gyermekekről, potenciális vásárlókról.
A webhely 1996. decemberi indulásakor az egyik helyszín még nem készült el, ennek ellenére a korábban várt heti ezer látogató helyett ennél jóval többen kattintottak rá a kis mozdony és barátainak kalandjaira. 1997 februárjára heti 1800 körülire állt be az érdeklődők száma, és rendszeressé vált a sztori havi frissítése is. Azóta egyebek mellett egyszerűsítették a navigálást, és bevezették Tamás galériáját, ahova rajzokat postázhatnak a gyerekek. Az elmúlt nyáron minden különösebb előzmény (például hirdetési kampány) nélkül napi 1500-ra emelkedett a látogatók száma, akik átlagosan 11 perc 42 másodpercet időznek Tamással. Hetven százalékuk Észak-Amerikából lép a webhelyre, a maradék többsége Nagy-Britanniából.
Egy nemrég elvégzett felmérés szerint a játék ifjú résztvevői több hangeffektust, rajzot, bekapcsolódási lehetőséget akarnak, és szeretnék, ha gyakrabban frissítenék a webhelyet. Bár a honlap fenntartói nem akarják számolatlanul költeni a pénzt annak korszerűsítésére, terveik között szerepel videoanyagok feltétele, és bővíteni akarják a játékban részt vevő karakterek, szereplők számát is.
