Telefonalközpont a Ciscótól

Budapest sajtótájékoztatóján a Cisco bejelentette, hogy beszéd-, adat-, kép- és mozgókép-kezelő hálózati eszközök fejlesztésére kialakított ötfázisú stratégiájának negyedik fázisába lépett. Termékei tehát már képesek átvenni minden olyan feladatot, amit ma a telefonalközpontok végeznek, s emellett az adatforgalmat is lebonyolítják a helyi hálózatban. Phil Dean európai termékfelelős az eredményeket ismertetve hangsúlyozta, hogy a többcélú helyi hálózat robusztus beszéd- és mozgókép-átvitelt nyújt, és a Cisco kínálni fogja az alközponti szolgáltatásokat a fiókokat összekötő távolsági hálózat, a WAN csatlakoztatásának kiterjesztését is. Ajánlatuk az egyetlen, integrált kommunikációs infrastruktúra. Ennek érdekében a Cisco fejlesztette az ATM és az IP adatcsomagok kezelését, javítva a garantált minőségű üzenetátvitelen. Erre a szolgáltatásra azért van szükség, hogy a szoros egymásutániságot követelő kapcsolatoknál ne keveredjenek össze az adatcsomagok. Ha ugyanis egy telefonbeszélgetésnél a beszélő hangját szállító adatcsomagok összekeverednek, előfordulhat, hogy a „Jóska elmehet a diszkóba, de Sári maradjon" mondat helyett a másik oldalon azt hallják, hogy „Sári maradjon a diszkóba', de Jóska elmehet." Izgalmassá az teszi ezt a jelenséget, hogy a hallgatónál az idő keveredik össze, megszűnik számára az életnek egy fontos rendező elve, az előidejűség. A hallgató előbb hallja azt, ami később hangzott el. Mindenesetre a hálózatosok, köztük a Cisco mindent megtesznek azért, hogy a kizökkent időt helyre hozzák.

A garantált minőségű adatátvitelt a Cisco a hálózati berendezéseit vezérlő IOS szoftver jelentős továbbfejlesztésével tudja biztosítani. Ezen belül az emberi hang (voice), azaz a beszéd átvitele mint új hálózati alkalmazás jelenik meg, ami várhatóan még jobb lesz a Cisco folyamatban lévő stratégiai fejlesztése ötödik fázisában.

A hálózati alközponti szolgáltatásokra a Cisco a már megszokott módon, vállalatfelvásárlással talált megoldást. A Cisco-birodalom új provinciája a Selsius Systems, ahol már kifejlesztették azokat a szoftvereket és berendezéseket, amelyek a Cisco reményei szerint a hagyományos gyártóspecifikus alközpont minden funkcióját el tudják látni egy nyílt szabványokra épülő hálózatban. A Selsius kiszolgáló és a hozzá való IP telefonmellékek a cég ígérete szerint olcsóbb és rugalmasabb megoldást adnak majd a hagyományosnál.

A beszéd-, adat-, kép-. és mozgókép-átviteli eszközök között találjuk az AS 5300 sorozatú hívásfogadó berendezések VoIP - beszédet IP adatcsomagokba csomagoló - moduljait, valamint a 7200-as útválasztók többcélú helyi hálózatban az adatforgalom vezérlését végző bővítéseket. A kapcsolóberendezések esetében a 8540-nél vonalemulácóval, a Light Stream 1010-nél és a Catalyst 8540-nél a virtuális kapcsolóközponti vezérlés lehetőségével találkozunk. A többcélú helyi hálózat és a távolsági közötti átmenet eszköze az új Cisco GX 8450 IP/ATM kapcsoló, amely szintén fel van készítve virtuális kapcsolóközponti vezérlésre. Az új Cisco 800 sorozat fogadja és továbbítja a többcélú helyi hálózatba a külső behívásokat. VaMá


Telecomputer
3. évfolyam, 23. szám, 1998. november 30.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.