Egymilliárd művelet másodpercenként

Sebességi csúcsot ért el az IBM S/390-es sorozatának legnagyobb darabja, a tíz G5 processzoros 9672-YX6 nagyszámítógép. Ez az első kiszolgáló, amellyel sikerült elérni a másodpercenkénti 1024 millió egész műveleti sebességet (MIPS).

Korábban egy szintén tízprocesszoros berendezéssel már sikerült 900 MIPS-ig felmenni. Az újabb rekordhoz valamit változtattak a G5 processzoron belül a tranzisztorok közötti átmeneten, aminek az eredményét minden, ezután gyártott XY6 tulajdonosa élvezhet majd. A szilíciumkristályon belüli vezetőcsatornák már alig egyhatod mikron - 0,15 mikron - hosszúságúak.

Úgy látszik, az IBM-nek érdemes volt ragaszkodnia a CMOS (komplementáris fémoxid félvezető) technológiához, miközben a többi lapkagyártó áttért a bipolárisra. (Összehasonlításképpen a PC-s mikroprocesszorok 0,25 mikronnál tartanak.)

Az új kilencprocesszoros 9672-Y96 turbo modell 988 MIPS, a nyolcprocesszoros pedig 915 MIPS sebességet tud majd.

Az eredmény komoly technológiai előnyt jelez a szakértők szerint, amit az IBM azzal is igyekszik tartani, hogy - mint az Louis Gerstner, a Nagy Kék elnöke nemrég egy konferencián közölte, az alacsony energiájú SOI - szigetelőrétegre helyezett szilikon - gyártási eljárásának licencét nem adják át senkinek.


Telecomputer
3. évfolyam, 21. szám, 1998. november 09.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.