Nemzetközi konferencia az adatbiztonságról

Hatalmas erővel terjesztik a számítógép- és szoftvereladásban érdekelt multinacionális vállalatok az elektronikus üzleti kapcsolatok gondolatát. Hirdetik az eszközöket, szemináriumokat tartanak, és közben a háttérben lázasan munkálkodnak az internet, az adattovábbításra használt hálózatok biztonságossá tételén.

Sokak számára csak játéknak tűnhet, amikor szoftveresek a világ négy táján mindenütt azon dolgoznak, hogy összehangolt munkával megfejtsenek egyre hosszabb kulccsal kódolt, rejtjelezett anyagokat. Pedig ezek a kísérletek mind azt bizonyítják, hogy szuperszámítógéppel, ügyes programmal megfejthetők az internet kódolt levelei is. A szakértők mindig azt mondják, hogy nincs megfejthetetlen sifrírozás, csak avulás van. Amit el lehet érni, az az, hogy mire megfejtenek egy titkosított levelet, addigra már érdektelen legyen a tartalma. Az elektronikus üzlet nyelvére lefordítva ez például azt jelentheti, hogy biztonságos csak az a megoldás lehet, amelyben minden kulcsot, a bankszámláról drótlevélben rendelkező számlatulajdonos azonosítására használt digitális pecsétet csak egyszer szabad felhasználni. De jelenthet mást is, hogy mit, azt a kriptológusok tudják.

Ami biztos, az az információelméleti és azon belül a különféle kódolásokkal kapcsolatos tudás felértékelődése. A magyar matematikusok pedig nemcsak a matematikában általában, de az információelméletben is elismerést vívtak ki maguknak a világban. Nem véletlen tehát, hogy előbb az osztrákokkal közösen rendezett IFIP-en, majd pedig éppen ma és holnap, november 23-án és november 24-én tanácskoznak Budapesten a MTESZ-székházban, a Kossuth Lajos tér 6-8.-ban a hálózati adatforgalom biztonságának elméleti és gyakorlati szakemberei. A „Biztonságos Internet Konferencia" indító előadását az amerikai Bruce Schneier tartja, aki többek között arra a kérdésre keres majd elméleti választ, hogy a technológia hogyan tud ellenállni a hackereknek - a számítógépes rendszerek betörőinek - és a kémeknek. Szándéka szerint felvázolja a kriptográfia jelenét és jövőjét egy hálózatosított világban.

Alex Bogaerts, az Internet Security System európai igazgatója cége eszközeinek alkalmazásáról beszél az adaptív védekezésben. John Stewart, Petronov Zoltán és Szakály Gergely előadásaiban a vállalati biztonságpolitikáról lesz szó, arról, hogy a különféle rejtjelezési megoldások mellett milyen szervezésre van még szükség a biztonságos munkához.

Az első napi bemelegítést szemináriumok követik majd, amelyeken a szakértők már a részleteket is bemutatják. Bruce Schneier azt ígéri, hogy a kriptográfia használatát taglaló előadásában különbséget tesz jó és rossz sifrírozás között, és hogy aki őt meghallgatja, abból kriptográfus még nem, de tudatos felhasználó már lesz. Vagyis olyan vásárló, aki tudja mikor mit kell kérdeznie a szolgáltatótól, és mire kell vigyáznia.

A szemináriumokon szó esik a nyilvános kulcs rejtelmeiről és a levelezőpartner azonosításának az interneten különösen fontos eszközeiről, valamint a biztonságos IP - Internet Protokoll -, az IPSec mibenlétéről és alkalmazásáról.

A rendszergazda-szemináriumokon már konkrét megoldásokat, termékeket mutatnak be mintapéldákkal, elemezhető szimulációkkal. Számukra érdekesnek ígérkezik a hálózati biztonság mérésének eszközeit bemutató előadás is. VaMá


Telecomputer
3. évfolyam, 21. szám, 1998. november 09.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.