Compaq-lendület

8,8 milliárd dolláros bevétel, 115 millió dolláros adózás utáni nyereség - ez a Compaq harmadik negyedéves mérlege. Bizonyítván azt is, hogy nem törte meg az óriásvállalat lendületét a Digitallal való egyesülés, sőt. Az értékesítéseket szinte minden termékprofilban és minden térségben sikerült növelniük.

Az IDC adatai szerint a harmadik negyedévben tovább erősödött a Compaq vezető szerepe a PC-piacon. 14,4 százalékra nőtt részesedése a világ személyi számítógép-forgalmából.

A Digitallal egyesült Compaq Magyarország legnagyobb számítástechnikai vállalata lett, s mint Beck György vezérigazgató elmondta, év végére forgalma várhatóan meghaladja a százmillió dollárt. A tavaly hasonló időszakhoz képest a forgalomnövekedés mintegy 36 százalékos. A hazai PC-piaci toplistát ugyancsak a Compaq vezeti. Egyelőre a második negyedévről tettek közzé IDC-adatokat, amelyben még a Compaq és a Digital gyártmányainak forgalmát külön mérték. Eszerint darabszámot tekintve 10,8 százalék volt a Compaq- és 4,4 százalék a Digital PC-k piaci részesedése, ugyanez dollárértékben 15,4, illetve 8,1 százalék. (A második legnagyobb magyarországi PC-forgalmazó, az Albacomp darabszámban 8,9 százalékos, értékben 11,7 százalékos részesedéssel.)


Telecomputer
3. évfolyam, 21. szám, 1998. november 09.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.