A Business Software Alliance (BSA Magyarország) tavaly szeptember-októberben pozitív kampányt indított hazánkban a legális szoftverhasználat népszerűsítése érdekében. A kampány lezárásaként sajtótájékoztatón ismertették és értékelték az eltelt esztendő eredményeit.
Sebők Erzsébet főtitkár rövid bevezetőjét követően dr. Pálos György, a BSA Magyarország elnöke elmondta, hogy pozitív kampányra azért került sor, mert a szoftverek tudatos kezelése az intézmények számára nem csupán szerzői jogi kérdés, hanem jelentős gazdasági érdek is. A vállalati szoftvergazdálkodási rendszert úgy kell kialakítani, hogy az figyelembe vegye például az egyes szoftverekhez tartozó licencszerződéseket. A szoftvergazdálkodás célja, hogy meghatározza a szoftverek beszerzésével, felhasználásával és egyéb kezelésével kapcsolatos jogi és gazdasági követelményeket, valamint szabályozza a felelősségi és hatásköröket.
A kampányban részt vevők körét, amelyet a BSA Magyarország közgyűlése egyhangúlag elfogadott, a BSA tanácsadó partnerei - köztük a Microsoft és a Novell - kérték fel. A résztvevők az alábbi szervezetek és intézmények voltak: a ÁB-Aegon, a Biogal, a Hajdú-Bét Rt., a Kereskedelmi és Hitelbank, a Matáv, a Miniszterelnöki Hivatal, a Mol, a Magyar Villamos Művek, a Siemens Rt., a Siemens Telefongyár, a Titász Rt. és a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. Az együttműködés a felek között jóhiszeműségi elven jött létre, vagyis nem foglalták azt szerződésbe.
A kampány végeztével a résztvevők legalitási nyilatkozatot tettek, amelynek feltétele az volt, hogy az adott szervezeten belül a szoftverek nyilvántartási rendszerének bevezetése vagy már befejeződött, vagy éppen folyamatban van, esetleg azt a közeljövőben tervezik. A megállapodásnak megfelelően a BSA Magyarország által megbízott független tanácsadó cég, az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Kft. a résztvevők által elkészített belső jelentéseket, szabályozásokat, dokumentumokat átnézte, és a nemzetközi szoftvergazdálkodási normákkal, szabályokkal összevetve értékelte azokat.
Az ÁB-Aegon az elmúlt egy év során jelentős erőfeszítéseket tett a szoftverlegalitási és -nyilvántartási rendszere bevezetésére. További feladatai a kialakított belső rendelkezések betartásában és végrehajtásában rejlenek. A Matáv egy átfogó szoftvergazdálkodási rendszert dolgozott ki. A kialakított folyamatok, szabályozások kiterjednek a szoftverek jogszerű használatának és védelmének biztosításához szükséges valamennyi területre. Jelenleg folyik a rendszer teljes körű bevezetése. A Mol Rt. elkötelezett a jogtiszta szoftverhasználat ügyében, nyilvántartási rendszerét és ügyviteli folyamatait úgy alakítja át, hogy a százszázalékos jogtiszta állapotot megteremtse, és auditálható módon folyamatosan fenntartsa. A Siemens Rt. és Telefongyár esetében a legalizálási folyamatban könnyebbséget jelentett az, hogy a németországi anyaház „környezetszennyezésnek" tekinti a nem legális szoftverhasználatot. Ugyanakkor nehézséget okozott a Siemens által létrehozott és vásárolt vállalatok Magyarországra jellemző szoftverhelyzete, amiből kiindulva kellett elérni a mai legális állapotot. A TVK Rt. a lefolytatott szoftveraudit során áttekintette az általa használt szoftvereket s azok verzióit. Ez nagymértékben segítette a jövőben folytatandó licencelési politika és az alkalmazandó szoftvergazdálkodási elvek meghatározását.
