Ôszi processzortermés

Az őszi időszak első hozzánk érkezett bejelentések szerint mind az Intel, mind az AMD igyekszik a vásárlók kedvébe járni. Egy amerikai felmérés szerint az előbbi uralja a nagy teljesítményű PC-processzorok piacának 90 százalékát, de az olcsó PC-kben már inkább a másik és a többi Pentium-gyártó lapkája dolgozik. Az Intel új, gyorsabb Pentium II Celeron bevezetésével és árengedményekkel igyekszik visszanyerni pozícióját.

Már kapható a128 kilobájt L2 gyorsítótáras 300 megahertzes és 333 megahertzes Intel Celeron. 256 megabájt memóriát tudnak kihasználni, és e processzorok alá az Intel a 440EX AGP lapkakészlettel ellátott alaplapot ajánlja.

Hordozható, köztük noteszgépekhez nyáron jelent meg az első Pentium II, most a 300 megahertzes változat került piacra, 512 kilobájtos belső gyorsítótárral. Az Intel szerint e lapka legnagyobb erénye az energiatakarékosság. A beépített gyorsindító révén az üresjáratokban alvó állapotba kerül, és óránként mindössze 0,4 wattot fogyaszt. Újdonság a 300 megahertzes hordozható gépeknél a teljes képernyős DVD-lejátszás, ami még vonzóbbá teheti ezt a processzort a sokat utazó, de közben szórakozni vágyó vezetők között. A 300-as mobil Pentium II-ben az Intel tovább csökkentette a belső feszültséget, ez most 1,6 volt. Ezáltal a processzor belső része tipikus program futtatásakor 7,8 watt körüli hőt ad le, ehhez adódik hozzá a gyorsítótár teljesítménye, így a teljes hőleadás 9,0 watt működés közben.

Már piacon van az AMD 350 megahertzes K6-2 3DNow! processzora, amelyben jócskán meggyorsították a tárbeli megjelenítést. Az új processzorral először az IBM készít konfigurációt, az Aptiva E4N-et. A nagyobb gyártók, közöttük az Acer, a Compaq, a CTX és a Fujitsu szintén mostanában mutatja be 350 megahertzes AMD-K6-2 3DNow! rendszerét.

Ez a Pentium osztályú processzor az AMD szerint a korábbi, 300 megahertzeshez hasonlóan képes a Microsoft Windows-kompatíbilis otthoni és irodai alkalmazások futtatására. 9,3 millió tranzisztort tartalmaz, és az AMD öt fémrétegű 0,25 mikronos technológiájával gyártják a 100 megahertzes adatsínes Super7 alaplaphoz való 321 tűs kerámiatokban (CPGA).

Korábban az AMD processzorairól az a hír járta, hogy a lebegőpontos műveleteket lassabban hajtja végre, mint az Intel megfelelő lapkái. A 3DNow!-val most éppen a grafikus megjelenítést, és a valós számokkal végzett lebegőpontos műveletek felgyorsulását célozta meg az AMD. Ez 21 új, egyszerre több adaton is műveletet végző utasítást jelent. A SIMD - Single Instruction Multiple Data, egy utasítás - több adat - eljárást már az Intel által bevezetett MMX utasításkészletben is megtalálhatjuk, de ott csak fixpontos adatokkal lehetett e műveletet elvégeztetni. A személyi számítógépekben azonban a perspektivikus ábrázolás már arra a szintre jutott, hogy a processzor nem mindig képes elegendő adattal kiszolgálni a grafikus kártyát, videovezérlőt. A 3DNow! célja, hogy megszüntesse ezt a szűk keresztmetszetet, lehetővé téve a gyorsabb megjelenítést.

A Microsoft DirectX 6.0 kihasználja a 3DNow! előnyeit, így Windows 95 és 98 alatt látványosabb, gyorsabb multimédia-alkalmazások, játékok futtathatók vele.

VaMá


Telecomputer
3. évfolyam, 21. szám, 1998. november 09.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.