Az Európai Unió Információs Társadalom Fóruma nevű önálló szervezetet 1995-ben az Európa Bizottság alapította. Feladata, hogy bevonja az európai civil szervezeteket az információs társadalommal összefüggő kérdések megvitatásába.
Az Európai Bizottság tanácsadó szervezeteként működő fórum hat munkacsoportban végzi munkáját. Az egyes munkacsoportok a következő témákkal, azok társadalmi hatásaival foglalkoznak: új szolgáltatások és a média, foglalkoztatás és munkahelyteremtés, általános ellátási kötelezettség és a fogyasztóvédelem, a fenntartható fejlődés, közszolgáltatások, az életen át tartó tanulás. Továbbá speciális témákban ad hoc munkabizottságok alakultak, amelyek többek között a konvergenciával foglalkoznak, illetve például előkészítenek egy, az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos kérdések, problémák nemzetközi kezelését célzó chartát.
A fórumnak korábban csak az EU-tagországokból származó szervezetek voltak a tagjai. A múlt évben egy kibővített miniszteri szintű értekezleten, amelyen a kelet-európai országok tárca szintű delegációi is részt vettek, elhatározták, hogy kibővítik a szervezetet. Ennek nyomán 1998. október 20-án Strassbourgban tartották a fórum első olyan ülését, amelyen már az Európa Bizottság által meghívott magyar civil szervezetek képviselői is részt vettek. A tizenhárom kelet-közép-európai országból harminckét taggal bővült fórumon öt magyar delegált is részt vett, és a jövőben is az összes munkacsoport munkájában közreműködhet.
Kovács Attila
