Programozás PC-n

Amiről kevés szó esik, az a dBase, a FoxPro és a belőlük kinőtt Clipper, a teljes értékű programozási nyelv használata relációs adatbázis építésére PC-n. A széles körben elterjedt, kis PC-s ügyviteli alkalmazások jó része még mindig ebben készült. Mégis, bárkit megkérdez az ember, hogy milyen adatbázis-kezelőt és fejlesztőnyelvet érdemes venni, azonnal sorolni fogja, hogy DB-2, Magic, Oracle, Informix, Jasmin, Sybase, Access, Visual Objects, Visual Basic, Delphi, C, C++, pláne Java és így tovább. Semmi dBase, FoxPro, semmi Clipper, vagy ahogy összefoglaló nevükön mondják, Xbase. Ugyanakkor az Xbase technológia ha nem növekszik is olyan gyorsan, mint az internet, azért szilárdan tartja magát.

Itt van például a német Alaska Software GmbH. Mostanában költöztek új helyre, és folyamatosan hirdetik az interneten, hogy programozót felvesznek. Amit készítenek, az pedig egy, az XBase parancsainak felépítését, logikáját megtartó, de nem DOS-os, hanem Windows 32-s, vagyis Win 95-ös, Win 98-as, Windows NT-s programnyelv a hozzá tartozó fordítóval. A programfejlesztői környezete, a programok logikája ugyanúgy objektumorientált, mint a versenytársak termékeié. Csak a programozási nyelv és logikája teljesen Clipper-kompatíbilis. Ezzel segíti az eredetileg DOS fölé készült programok átmentését a mai és a holnapi, egyre kifinomultabb grafikus kezelői felületekkel operáló világba. Az Alaska fejlődéséből arra következtethetünk, hogy sikerrel.

Az Alaska Xbase++ környezetben készült program tehát mindenben a Clipper 5.2-ben megszokott előírásokat követi, vagyis ismerős környezet a gyakorlott Clipper-programozó számára egyrészt, és lehetővé teszi a kész program gyors áttételét a grafikus kezelői felület, a Win 98, a Windows NT, sőt még az OS/2 fölé is másrészt.

Külön szolgáltatása az Alaska Xbase++-nak a többszálúság lehetősége. Ezzel, az egymástól független részfeladatok, lekérdezések párhuzamos végrehajtásának a lehetőségével az Xbase++ versenyképessé válik a nagy teljesítményű, többprocesszoros gépet igénylő, sok adatot megmozgató és bonyolult lekérdezéseket is gyorsan teljesítő rendszerek piacán is. A mezőszerkezet, az adatbáziselemek definíciója dinamikusan változtatható.

Komoly dilemma előtt állhatnak most sok helyen, feltéve, mivel 2000-ben minden megváltozik a számítógépekben. Mármint azokban, amelyekben a hardver vagy az alapszoftver annak feltételezésével készült, hogy 2000-ben világvége lesz. A katasztrófát váró, valamint a hellyel takarékoskodó programozók ugyanis az évszámot - például 1998-at - a 19 nélkül tároló programokat írtak. Bár a Clipper-fordítók ezt nem tették meg automatikusan, a programozók takarékoskodtak a hellyel. A régi programokat tehát vagy át kell írni, vagy ki kell dobni, és újat írni helyettük. A Megatrendnél Báró Csaba, a Java visszafejtő-készítője most ennek megelőzésére egy Clipper programelemzőn dolgozik. A jól kommentált visszaállított forrásprogramot az Alaska Xbase++-szal gyorsan továbbfejleszthetik a programozók. Pótolhatják benne az évszázadjelölést, és rátehetik a grafikus kezelői felületet.


Telecomputer
3. évfolyam, 20. szám, 1998. október 26.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.