Gyorsul az AS/400

Igazodva a világkampányhoz, namelynek értelmében az IBM-nnél mindent az e-businessnek kell alárendelni, az új AS/400-at is az elektronikus kereskedelmen mérik. A most bejelentett AS/400e kiszolgálómodellek a cég állítása szerint minden online tranzakciókkal dolgozó elektronikus üzleti alkalmazás erőforrásigényét kielégítik. Az új kiszolgálók és a régiek összehasonlításával akár 94 százalékos teljesítménynövekedést is ki lehet mutatni. Hatvannégy bites címzéssel dolgozó Power PC processzor van bennük, és van köztük olyan, amelynek a központi memóriája eléri a 40 gigabájtot. Egy gép merevlemezen 2,1 billió bájtnyi adatot tud elhelyezni.

A Magyarországon inkább keresett olcsóbb kiszolgálók közül az AS/400e 170 modell megújult, ebben is új PowerPC AS A50 mikroprocesszor van, amivel közel megnégyszereződik a kezelhető memória nagysága, és összességében 45 százalékos a teljesítménynövekedés.

Változott az OS/400 alaprendszer. A szoftverbővítés egyik eredménye a Netquestion, egy világhálós, logikai, asszociációs és szabadszöveges keresőgép, valamint az internetes Lightweight Directory Access Protocol (LDAP) címtárkezelő eljárás, amelynek alkalmazása megkönnyíti a felhasználónak a világhálós kapcsolatokat és az Internetes telefonkönyv szolgáltatást. Általában nagyon megerősítették az IBM-nél az AS/400 internetes szolgáltatásait, mind a belsőt, mind a külsőket. A külső kapcsolatok biztonságát tűzfalrendszer szolgálja, amellyel virtuális privát hálózat is kiépíthető az Interneten. Az OS/400 legújabb kiadásával a vásárló beépített hardverszintű merevlemez-tömörítést kap, amivel olcsón megsokszorozhatja a háttértár kapacitását.

Megújult, bővült az S/390 nagyszámítógép is, elsősorban a szoftverkészletben. A szeptember végén általánosan elérhetővé vált csomag tartalmazza a rendszerbe integrált WebSphere Application Servert, vagyis világhálóadatbázis-kezelőt, a továbbfejlesztett Lotus Domino Gót. Az IBM ajánlja az OS/390-hez is a Novell Osztott címtárat.

Már bejelentették, hogy a következő változat, az OS/390 Ver. 2 Rel. 7 további fejlesztéseket tartalmaz majd az eNetwork Communication Server és a UNIX-szolgáltatások területén, és szintre lép a Data Facility Storage Management System (DFSMS), egy hierarchikus teljesítménynövelt adatállományokat kezelő rendszer.

A digitális aláírás támogatásával az OS/390 helyi hitelesítő hatóságként (Certificate Authority) dolgozik, kiadja, adminisztrálja és kezeli az aláírásokat. Az OS/390 Security Server automatikusan elfogadja az érvényes aláírásokat, és összekapcsolja az aláírást a felhasználóval anélkül, hogy szükség lenne felhasználói azonosító bekérésére.

Az IBM bemutatta az új, második generációs 64-bites mikroprocesszorral ellátott RS/6000 Enterprise Server Model S70 kiszolgálót.

Az új RS64-II processzornak köszönhetően az S70 teljesítménye jóval nagyobb a korábbi RS/6000 modellekénél. Az RS/6000 SP másodpercenként egymilliárd lépésre képes, ami az új 332 megahertzes mikroprocesszorának köszönhető. Az IBM mint az integrált vállalatirányítási rendszerek futtatására alkalmas számítógépet kínálja ezt a modellt. Egy 12 processzoros S70 konfigurációval elért rekord másodpercenként 9081 http-művelet volt SPECweb96 nyúzócsomaggal.


Telecomputer
3. évfolyam, 20. szám, 1998. október 26.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.