Az információátadás az emberiség létrejöttétől kezdve központi kérdés volt. Ennek - a beszéd mellett - a legfontosabb eszköze az írás volt. Mára persze a „leképezett élőszó" újra egyre fontosabb része a kép, s a központi kérdés a sokszorosítás módja, illetve az információt hordozót hordozó média anyaga.
Több évezredig tartott, amíg a különféle jelölésekből kialakult a valamilyen folyamatos információközvetítő jelrendszer, amelyet már írásnak lehet nevezni. A ma elterjedt betűírások - a latin és a cirill ábécé mellett az előző kettő alapjául szolgáló görögön túl még a héber is - alapja a mintegy három évezreddel ezelőtt kialakult ugariti. Ez a könnyebben megtanulható, csupán 20-60 jelet használó, mégis minden szót lejegyezni képes rendszer volt az egyik alapja az európai kulturális ugrásnak, hiszen lehetővé tette, hogy már az ókorban is viszonylag sokan tudjanak írni-olvasi. A sokszorosításhoz szükséges technológiai háttér azonban még sokáig inkább szervezési kérdés volt: az ókori Rómában ma már hihetetlen emberi erő mozgósításával kézírással napilapot készítettek.
Bár a középkorban már készítettek képet és szöveget kombináló fa vagy réz magasnyomó dúcokat, ezeken azonban később már nem lehet módosítani. Az első komoly ugrást 1450-ben Gutenberg találmánya jelentette, aki - a mai kirakós bélyegzőkhöz hasonlóan - újrarendezhető ólombetűket használva, a korábbi kézi kódexmásoláshoz képest óriási példányszámban és rendkívüli gyorsasággal volt képes az információt reprodukálni. A múlt században új nyomtatási technológiák - elsősorban az ofszet-, más néven síknyomtatás és a mélynyomás - alakultak ki, és amelyeknek az 1900-as évekre a nyomóforma előkészítésében is megjelentek az eredményei.
Az összefoglalóan fényszedésnek nevezett technológia lényege, hogy a sokszorosítandó információkat valamilyen átlátszó fóliára, zzt pedig fotótechnikai úton - manapság szinte már minden esetben - egy kémiailag szelektív réteggel kipreparált fémlemezre viszik fel. Az eljárás egyik úttörője volt a budapesti Uher Ödön is, aki Uhertype nevű szedőgépével a negyvenes években komoly nemzetközi sikereket ért el.
A hatvanas években jelentek meg azok az elsősorban nagygépes adatbázis-kezelő programokra alapuló UNIX-os, többségében kliens- szerver alapú szöveges tördelőprogramok. Ezekhez a rendszerekhez eleinte lencserendszert és valamilyen mechanikusan mozgatott diasablonokat illesztettek, amelyeken keresztül villanófény fotózta egymás mellé a karaktereket. A fejlődést a lézer- vagy katódsugárral dolgozó levilágítógépek jelentették, amelyekben nem karakterenként jelenik meg az információ a filmen, hanem a fénysugár ide-oda pásztázó mozgása már a számítógép által előre kialakított anyagot rajzolja ki - egyszerre a többi egy sorban lévő karakterrel -, éppúgy, mint ahogy ez az asztali tűs és tintasugaras, illetve a levilágító gépek „kisöccseinek" tekinthető lézernyomtatókban történik. Egy-két évtizeddel később megjelentek az első olyan berendezések, amelyek már képesek voltak a különféle színes képeket digitális adatokká alakítani, így - valamint a számítógépek teljesítményének növekedtével - megjelentek a nyolcvanas években az első olyan nyomdai rendszerek, amelyek a mai tördelőprogramok előfutárainak tekinthetők. A korábban elsősorban szövegbevitelre és kizárólag egyszerűbb szövegek formázására alkalmas gépek ugyanis egyre több tipográfiai lehetőséget nyújtottak.
Lassan nem csupán szűkre szabott technikai korlátok között múlták felül termelékenységben a hagyományos ólomszedést rendkívül meggyorsító monó- és linószedést, hanem lehetőségeiben is mind többet kínáltak - állandó minőséget biztosítva -, mint a kéziszedés.
Az igazi áttörést a személyi számítógépek forradalma jelentette. Az Aldus cég piacra dobta a világ első, asztali számítógépre - egy Apple Macintosh II-re - alapozott, nyomdai minőséget biztosító tördelőrendszerét, a PageMakert. Nem sokkal később az akkor még jóval nehézkesebb IBM-kompatíbilis PC-ken elkészült az egyszerű ablaktechnológiát biztosító GEM-es programfelületen a Xerox cég Ventura nevű konkurens szoftvere. A növekvő piacon alig pár évvel később megjelent a ma is ismert harmadik „nagy", a Quark XPress is. A gyorsan népszerűvé vált újdonság sokak számára tette elérhetővé a nyomdai tevékenységek jelentős részét. A technológiát pedig az asztali kiadványszerkesztés angol nevének - desk top publishing - rövidítéséből DTP-nek nevezték el. Ezek a mára már megmosolygott képességű programok - bár sokkal kisebb üzembiztonság mellett - a nagygépes tördelőrendszerek szolgáltatásainak nagy részét töredék áron kínálták a felhasználóknak. Gyakorlatilag a hagyományos nyomdai szövegkezelési igényeket szinte teljes egészében lefedték, és egy rendkívüli újdonságot biztosítottak: a WYSIWYG-technológiát. Az „amit a képernyőn látsz, az kapod a nyomtatásban is" - a rövidítés alapja az angol szlogen, What You Sees Is What You Get szolgált - manapság, amikor egy szövegszerkesztő is képes munka közben is megmutatni a dokumentum végleges arculatát, nem tűnik olyan különlegesnek, de akkor forradalmi lépésnek számított, hiszen még a legkorszerűbb rendszerek is csupán nehézkes grafikus nézőt kínáltak. A számítógépes kiadványfeldolgozás azonban rugalmas szerkeszthetőségével, a kiadványok áttördelhetőségével a kézirat-előkészítést és a kiadvány megtervezését is rendkívüli mértékben lerövidítette.
A növekvő igényeknek, valamint a számítógépek lehetőségeinek bővülésének köszönhetően megjelentek a vektorgrafikus rajzolóprogramok és a bittérképes illusztrációkat kezelő fotóretusálók. Főleg az utóbbi területnek adott biztos alapot az Adobe által kifejlesztett postscript lapleíró nyelv, amely nagymértékben javította a nyomtatók-levilágítógépek és a számítógépek közötti „kommunikációt".
A vektorgrafikus rajzolóprogramok matematikai függvényekkel alakzatokat adnak meg, és ehhez hozzárendelnek valamilyen színt. Ennek köszönhetően az így készült ábrák, logók, grafikonok vagy más képek a programban gyakorlatilag korlátlanul nagyíthatók vagy kicsinyíthetők. A terület három legjelesebb képviselője a PageMakert megvásároló Adobe cég Illustrator-ja, a FreeHand, melyet az Aldus cég megszűnte után a Macromedia fejleszt tovább és a Venturát is megszerző Corel DRAW!-ja.
A bittérképes képállományokban az információt úgy tárolják el a programok, hogy minden egyes képpontnak megadják a koordinátáját és a hozzá tartozó színt vagy színeket. Gyakorlatilag az összes fénykép ilyen formátumban kerül a szkennerek által digitalizálva a számítógépbe, de nagyon sok számítógépes grafikus is szívesen használja a gazdag lehetőségeket kínáló bittérképes képszerkesztőket. A módszer azonban azzal a hátránnyal jár, hogy a papírfényképpel ellentétben a képek csak viszonylag kis tartományban nagyíthatók, hiszen a méret növekedésével több képpontnak az információs anyagát még mindig az ennek arányaiban megfelelő eredeti képpont adja, azaz a nagyobb kép életlen lesz, vagy szétesik apró kockákra. A bittérképes programok azonban ezt a hiányosságukat könnyen feledtetik, ha figyelembe vesszük, hogy segítségükkel nem csak a színeket, egy-egy kép árnyalatait változtathatjuk meg, de lehetőséget biztosítanak egyes képrészletek nyomtalan eltüntetésére, kiretusálására, két kép egyesítésére, vagy sohasem volt állatok, események létrehozására a különféle részletek egybeillesztésével, összemontírozásával. A terület koronázatlan királya az Adobe Photoshop, s egyedüli komoly vetélytársa a Corel PhotoPait jóval kevésbé elismert program.
Természetesen több más fejlesztő igyekszik kisebb-nagyobb sikerrel megjelenni a piacon. Az egyik sajátos terület, ahol számos kisebb cég kínálja sikerrel termékeit, a különféle kiegészítők piaca. Az általuk fejlesztett Plug-In-nek vagy Extensionnak nevezett kisebb-nagyobb segédprogramok némelyike igen nagy mértékben megnöveli az alapszoftver lehetőségeit. A kiadványszerkesztő szoftverek egyik érdekes szereplője a kolozsvári magyar szoftveres csapat fejlesztése az idén megjelent, komoly lehetőségeket biztosító Impression. Az angolul, illetve magyarul is megvásárolható DTP-szoftver ráadásul egyszerre tördelőprogram és vektorgrafikus rajzoló. Nagy tudása ellenére viszonylag olcsó, így vonzó alternatívát kínál az igényes szakembereknek is.
Manapság egy kiadványhoz a hosszabb szövegeket maga a szerző vagy egy adatrögzítő beírja - ritkább esetben a beszkennelt szöveget egy optikai karakterfelismerővel (OCR) beolvassák. A kész szövegeket és a különféle illusztrációkat - beolvasott és kiretusált képeket, illetve a vektorgrafikus rajzokat - a tördelő- (más néven layout-) programban összerakva, a képeket méretezve és elhelyezve, a szövegeket pedig megformázva kialakítják a végleges oldalt. Az esetleges táblázatokat és képleteket - a műszaki szövegek kezelésében kifejezetten jól használható Ventura kivételével - vagy képként illesztik be, vagy különféle bonyolult szövegformázásokkal alakítják ki. Manapság már a tervezőszerkesztők és grafikusok is többnyire számítógép előtt dolgoznak. A kész oldalakat a korrektor javítása után általában valamilyen, a végleges nyomatot szimuláló, nagy felbontású, jó színfelbontású próbanyomat-helyettesítő nyomtatón kinyomtatják. Ezt a nyomtatot nevezik digitális proofnak, amelyet a nyomdászok színmintaként használhatnak. A sokmilliós berendezések alternatívájaként sokan használják a különleges minőségű, kalibrálható szilárd tintás Tektronix nyomtatókat, de szinte minden nagy gyártó - például az Epson vagy a HP - kínál olyan színes nyomtatót, amely segít a végleges arculat bemutatásában. Ha mindent rendben találnak, akkor levilágítják az anyagot. Az igazán igényes munkák esetén a filmeket összemásolva analóg proofot vagy chromalint készítenek, bár többnyire szebb képet ad a későbbi nyomatnál, mégis igen pontosan közelíti meg a végleges színeket.
Az asztali kiadványszerkesztés két legfontosabb hardvereszköze - a gyors számítógép és a nagy felbontású és minél nagyobb méretű monitor mellett - a digitalizáló és a levilágító. A nagy felbontású dobszkennerek úgy működnek, hogy egy gyorsan forgó üveghenger külső felületére ragasztják fel a képeket, amely mellett a beolvasó fej lassan elhaladva beolvassa az információkat. A kettős mozgás nagyon finom léptetést, azaz végső soron igen nagy, 2000-6000 pont/hüvelykes - dot per inches, dpi-s - felbontást tesz lehetővé. Így egy diát akár a százszorosára is fel bírnak nagyítani. A sokmillliós berendezések olcsóbb változatai a síkágyas szkennerek, mint a Mikrotek lapolvasói. Ezek használata sokkal egyszerűbb és gyorsabb. Bár léteznek speciális, igen termelékeny, nagy felbontású síkágyas diaszkennerek, sőt mind népszerűbbek az egyszerre csupán egyetlen diát digitalizáló mini diaszkennerek, a lapolvasók többsége egyszerűbb tömegigényeket elégít ki. Itt is figyelni kell azonban a minőségre: egy nyomdai munkálatokhoz is használható lapolvasó ára százezer forinttól a háromnegyed millióig terjed, és optikai felbontása legalább 600x600 dpi. Sajnos a gyártók egy része csupán a korrekciós számításokkal elérhető ún. interpolált felbontást adja meg, amelynek a használati értéke a jól hangzó számok ellenére igen kicsi. Bár a minőségi lapolvasók többségéhez kínálnak diafeltétet is, ezek minősége elmarad a kifejezetten diaszkennelésre való nagy felbontású berendezésektől.
A levilágítógépek lézer- vagy katódsugarat használnak. A berendezést többnyire egy külön erre a célra beállított nagy teljesítményű számítógép vezérli, amely először a betűket és a képeket egységes postcript objektummá alakítja át, majd a lézersugár ezredmilliméter vastag csíkokat rajzolva ráfényképezi az információt a filmre. A levilágító, illetve vezérlőprogram, a RIP ilyenkor a beállítasnak megfelelő méretű képpontokból (a durvább felületi papírhoz nagyobb pontokból, hogy ne veszhessen el információ a hordozó kisebb-nagyobb recéi között) építi fel a különféle árnyalatokat. Fontos azt is tudni, hogy a színes nyomtatványok árnyalatait általában a három alapszínből - ciánkék, bíbor és sárga -, valamint a kontrasztok és a szövegek kedvéért feketéből keverik ki. A RIP éppen ezért a képeket „színre bontja", azaz egy színes oldalból négyféle filmet készít. Kevesen tudják, hogy az MTA-SZTAKI fejleszése révén magyar szereplője is van a levilágítópiacnak. A kazettás lézeres levilágító különleges technológiája versenyképes sebességel és a csúcsminőségű levilágítók pontosságával viszonylag olcsó alternatívát kínál az ismertebb márkákkal szemben. A rendkívül kényelmesen használható, magyar nyelven is elérhető vezérlőszoftverű berendezés arra is lehetőséget ad, hogy hamarosan a filmkészítés fázisát kihagyva közvetlenül nyomólemezt készítsenek.
A fejlődés persze nem áll meg. A digitális nyomdák főleg a kis példányszámú, rövid határidejű kiadványoknál előnyösek. Ezek a különleges felbontású és sebességű nyomtatók ráadásul azt is lehetővé teszik, hogy kiadvány tartalmát akár minden példánynál módosítsuk.
Krepler István
Újdonságok az Adobe-tól
Tavasszal mutatta be az egyik legnagyobb, DTP-s szoftverekkel foglalkozó cég, az Adobe népszerű fotóretusáló programjának új változatát, a Photoshop 5.0-t. A program egyik legfontosabb új tulajdonsága a korlátlan visszalépési lehetőség, illetve az ehhez kapcsolódó History Tool. Ez utóbbi lehetővé teszi a gyakran alkalmazott munkafázisok automatizálását is. Régi adóságát pótolta az Adobe, amikor sokat javított a szövegkezelésen: a réteges képekben a szövegek tovább szerkeszthetők maradnak. Igen nagy mértékben tökéletesítették a színkezelési lehetőséget is, lehetővé téve akár 64 bites képek és direkt színes csatornák használatát is. Könnyebbé vált a maszkolás, lehetőség van szabad kézi Bézier-görbék rajzolására is. Sok más mellett a felhasználók egy korlátozottan használható térbeli mozgatást is lehetővé tevő eszközt is alkalmazhatnak.
A kissé kapkodva piacra került 7.0-ás Illustrator után a napokban megjelent a program új változata. Úgy tűnik, a fejlesztők elsődleges céljuknak a többi Adobe-szoftverrel való együttműködést tekintették, így maradt a nehézkesen használható Photoshopot imitáló palettarendszer, ám sok kellemes funkciót építettek a programba. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy képes a réteges Photoshop-képeket is kezelni valamint a szintén családtag PageMakerből átvett Links paletta, amellyel az importált képek kezelése válik lényegesen könnyebbé. Új grafikus ecsetek és a 6400 százalékig terjedő százalékos nagyítás, illetve a nagy képekben a tájékozódást segítő Navigator paletta segíti a felhasználókat.
Ezermester a Coreltől
A PC-s világ legelismertebb grafikusprogram-fejlesztője a Corel, a talán legnagyobb tudású vektorgrafikus rajzoló, a DRAW! 8 valóban igen jól adaptált Macintos-verziója után egy másik újdonsággal jelentkezett. A Print Office-t elsősorban kis irodáknak és otthoni felhasználóknak ajánlja a kanadai szoftverház. A leginkább a DRAW! és a Ventura könnyen kezelhető közös „kis testvérének" látszó programot sablonokkal - például faxfejléccel, névjegygyel -, rajzzal és fényképpel, valamint számos betűtípussal együtt kapjuk kézhez. A Print Office még az idén magyarul is megjelenik a boltokban, a magyar sajátosságoknak megfelelő formátumú sablonokkal és magyar nyelvű szóellenőrző programmal.