Röviden

Biztonságtechnikai szakkiállítás. » Kilencedszer rendezik meg november 4-7-én a Budapest Sportcsarnokban a Security Safety nemzetközi banktechnikai, vagyonvédelmi és bankbiztonsági kiállítást. A riasztók, biztonsági zárak, kormányzárak mellett magas technológiai színvonalat képviselő videoszerkezetekkel, érzékelőkkel, számítástechnikai megoldásokkal is találkozhatnak az érdeklődők. Az idén 18 országból 120 kiállító összesen 200 céget képvisel, tavaly 15 ezer látogató volt. Filmbemutatók, versenyek színesítik a rendezvényt, a kiállítást kísérő konferencián pedig képet kapnak az érdeklődők a magyarországi bűnözésről, nemzetközi kitekintéseket nyújtanak a szakemberek a NATO- és az EU-csatlakozás kapcsán, vázolják a rendőrség, az önkormányzatok, a civil kezdeményezések és az igazságszolgáltatás szerepét. Lesz az informatikai és kommunikációs rendszerek, az internetes biztonság problémakörét boncolgató előadás is.

Részvénytársaság lett az Online. » ONLINE Informatikai Rt. néven szeptember 4-én részvénytársasággá alakult az ONLINE Kft. A cég alaptőkéje 250 millió forint, saját tőkéje meghaladja a 400 millió forintot. Az 1989-ben alapított cég tulajdonosi struktúrája nem változott, kizárólag magyar magánszemélyek a tulajdonosok. A jelenleg 66 munkatársat foglalkoztató cég 1996 óta üzleti bevételét ötszörösére növelte, ugyanebben az időszakban alkalmazottainak száma megduplázódott. A részvénytársasági formát a további növekedés alapjának tekinti a cégvezetés. A cég fő profilja banki számlavezető rendszerek fejlesztése és gondozása. Idén augusztusig 601 millió forint volt a bevétel, ami több mint százszázalékos növekedés az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A bevétel 60 százaléka saját fejlesztésű szoftverek, ötöde adatbázis-kezelő eszközök értékesítéséből származik, ugyanennyi forgalom származott a szoftverszolgáltatásból. Erre az évre a tervezett forgalom 850 millió forint.

ICL-hírek » Szeptember 28-án a brit nagykövetség épületében került sor Stark János, az ICL Magyarország vezérigazgatónak bemutatkozó sajtótájékoztatójára. A világszerte évi 2,5 milliárd angol font forgalmat bonyolító ICL forgalmának 57 százaléka származik a brit szigetekről, 32 százaléka a kontinensről, hét százaléka pedig Észak-Amerikából. Más megközelítésből a bevétel közel fele szolgáltatásokból, ötöde hardver-, másik ötöde Fujitsu-termékek értékesítéséből, 14 százalék pedig szoftvereladásból származik. (Néhány hete vették meg az utolsó részvénycsomagot, azóta az ICL-részvények száz százaléka Fujitsu-tulajdonba került.) Elsősorban a kereskedelem, az államigazgatás és a pénzügyi szféra területén működő vállalatok számára szállít a cég. Így van ez hazánkban is, ahol az utóbbi hónapok legnagyobb projektjeinél partnerek voltak a Földhivatalok, a MÁV, illetve a BKV. Több mint harminc éve van jelen Magyarországon az ICL, jelenleg mintegy ötven munkatárssal, évi több milliárd forintos forgalommal.

Új Cobra modul » Újabb modullal bővült a CobraContoWin programcsomag, a számlázás, raktárkezelés, könyvelés, bérszámfejtés és egyéb szokásos ügyviteli megoldás mellett már szerepel a kínálatban egy Munkalap nyilvántartó program is, amely elsősorban szolgáltatást végző gazdálkodó szervezetek munkavégzésének számítógépes nyilvántartására szolgál. A program támogatást nyújt a munkalap számítógépes előállítására, a munkavégzők elszámolásához, időbeosztásuk kezeléséhez, valamint az automatikus számlageneráláshoz. Felsőfokú tanintézetek számára fejlesztette ki a Cobra Computer a számlakészítő és raktárkezelő programjának CobraContoUniversity változatát, amely a jegyzetértékesítés dotációkezelési és dotációs keretfigyelési feladatait oldja meg.

debis-ágazat » Nemrégiben adtunk hírt a debis IT Services Unisoftware nevű leányvállalat megalakulásáról, ami azt mutatta, hogy a debis AG, a Daimler-Benz Konszern szolgáltatóvállalata bővíti magyarországi tevékenységét. Valóban erről van szó, október közepén jelentették be a Mercedes-Benz Credit Hungária Rt. alapítását. Ez azt jelenti, hogy a debis pénzügyi szolgáltatási és biztosítási ágazata ezentúl klasszikus hitelügyleteket is kínál Magyarországon, pénzügyi lízingtevékenységét kiegészítve. Az új vállalat vállalja kereskedőcégek készletfinanszírozását is, és vizsgálja a beruházási javak finanszírozásával kapcsolatos lehetőségeket is.


Telecomputer
3. évfolyam, 20. szám, 1998. október 26.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.