A Compfair-vásárdíjakra nevezni csak olyan termékkel lehetett, amely teljes egészében hazai fejlesztés, vagy a magyar hozzáadott szellemi érték meghatározó. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy már meglevő külföldi fejlesztéseket nem lehet felhasználni. Fontos megkötés, hogy az előző évi győztes termékek nem vehetnek részt a megmérettetésen. A pályázat tárgya olyan, jövőbe mutató fejlesztés lehet, amely várhatólag széles piacra számíthat, akár a meglevő igényekre alapozva, akár új fogyasztói szokások, igények kialakításával. A díj ezáltal maga is a hazai informatikai kultúra elterjedésének eszköze kíván lenni.
A nevezések egyik általános érvényű tanulsága, hogy generációváltás ment végbe a magyar fejlesztői körben, hiszen a fejlesztők többsége huszonéves. Ez azonban nem jelent színvonalcsökkenést: a fiatalok felkészültsége versenyképes, a demonstrációk színvonala több esetben megalapozza a külföldi megjelenést is. Mindehhez a mára már elengedhetetlenül szükséges tárgyalókészség és üzleti érzék is társul.
Az idei Compfairen három kategóriában osztottak ki oklevelet és emlékplakettet.
A multimédia kategóriában első helyezést ért el az Arcanum Adatbázis Kft. két, a Folio Views magyar adaptációjára alapozott multimédiás alkalmazása. A tavasszal piacra került Verstár 98 CD-ROM-on ötven klasszikus magyar költő összes versét és versfordítását találhatjuk több mint ötórányi hanganyaggal kiegészítve. Az idei ősz egyik nagy sikere volt az első teljes szövegű magyar nagylexikon. Az 1893 és 1896 között megjelent, ám máig az egyik leggazdagabb ismeretanyagot tartalmazó gyűjtemény adatbázisában a szöveg valóban szövegként, a képek pedig képként vannak eltárolva. Ennek köszönhetően a 16 kötet teljes szöveg- és képanyaga egyetlen lemezen elfér. A Folio View 3.0 lehetővé teszi, hogy a teljes szöveganyagban igen gyorsan megtaláljuk a keresett részeket, megtudhatjuk, hogy egy-egy politikus vagy tárgy milyen címszavak alatt és hányszor fordul elő, sőt a tartalomjegyzék segítségével a keresett szó szövegkörnyezetét is elolvashatjuk. Az adatbázisban mintegy 10 000 kép szerepel.
Az ügyviteli kategóriában díjazott Piramis integrált vállalati ügyviteli rendszer egy eddig megoldatlan feladatra, az ügynökhálózat elszámoltatására is megoldást kínál. A 32 bites windowsos felületen futó szoftver naprakész kimutatást biztosít a munkaügy, a munkaerő-gazdálkodás, a bérgazdálkodás, a tb, a pénzügy, a számvitel és a kontrolling területeken dolgozók számára. A kliens-szerver architektúrájú rendszer szerver oldali hordozhatóságát az Oracle adatbázis-kezelő biztosítja. Skálázhatósága révén az alkalmazásban egyidejűleg több ezer felhasználó is dolgozhat. A biztonsági modul széles körű jogosultsági rendszerrel védi a tárolt adatokat a jogosulatlan hozzáféréstől.
A harmadik kategóriában a Profitrade '90 Kft. internetes áruháza bizonyult a legjobbnak. Az áruház felhasználói felülete JavaScript-es böngészővel érhető el. A vásárlók a bejegyzés után rendelhetik meg a kiválasztott árut. Igen praktikus, hogy az árukat többféle árucsoportban is megtalálhatjuk, a kereséskor kiválaszthatjuk keresés nyelvét, s a valutában megadott árakat a rendszer automatikusan átszámolja. Az áruház boltjaiban a partnercégek online vagy offline módon folyamatosan aktualizálhatják árukészletüket. A vásárlók számára lehetőség van arra, hogy megtekinthessék, hol tart megrendelésük, mikor nyissák az ajtót a küldöncnek. A virtuális áruház demóját a http://shop.profitrade.hu oldalon lehet megtekinteni.
KrIst
