Negyedik éve, hogy a KFKI Számítástechnikai Csoport szeptember végén egész napos konferenciát tart. Az idei szakmai napon bemutatkozott a hálózatintegrátor LNX, az alkalmazásintegrátor KFKI Isys, valamint az internet- és intranetintegrátor Icon.
A csoport kft.-i a kilencvenes évek elején alakultak a Központi Fizikai Kutatóintézet Mérés- és Számítástechnikai Kutatóintézetének osztályaiból azzal az elképzeléssel, hogy önállóan boldoguljanak. Pár év múlva a vezetés úgy határozott, egyesítik erőiket, és közösen lépnek fel az információtechnológiai piacon. A szinergia program (amelynek keretében januárban KFKI Isys Informatikai Kft. néven összevonták a cégcsoport három, alkalmazásfejlesztéssel foglalkozó cégét) a nagyobb üzleti eredmények reményében indult, de járulékos haszna a költségcsökkentés, például a közös infrastruktúra. A cégek közös telephelyre, új irodaházba költöztek.
A csoportot jelenleg öt cég alkotja. A KFKI Számítástechnikai Rt. tulajdonosként, illetve résztulajdonosként holding funkciókat lát el, összehangolja a cégek tevékenységeit.
Szlankó János, a KFKI Számítástechnikai Rt. elnöke elmondta, hogy a csoport konszolidált árbevétele tavaly meghaladta az ötmilliárd forintot, több mint ötven százalékkal növekedett az előző évhez képest. Az eredmények igazolták a stratégiai elképzeléseket, mind a cégösszevonásokat, mind az egységes fellépés ösztönzését.
Idén hétmilliárd forint a KFKI Számítástechnikai Csoport tervezett forgalma, amelynek időarányos részét már teljesítették, a tervbe vett adózás előtti eredményt pedig már a harmadik negyedév végére sikerült elérni. Az elképzelések szerint alakultak az egyes cégek adatai is, és az utóbbi időben nőtt azoknak a rendszereknek a száma, amelyeket a KFKI Számítástechnikai Csoport fővállalkozóként valósít meg. A forgalom emelkedésével párhuzamosan intenzív létszámnövekedés kezdődött, a januárban 320 főt foglalkoztató cégcsoport alkalmazottainak száma év végére megközelíti a négyszázat.
