Szabványosítás, kompatibilitás

Öt éve alakult, és adattárolásra kínál megoldásokat a Storage System amerikai-magyar-tajvani vegyes vállalat. Kísérletként indították az alapítók, a kérdés az volt, versenyképes lehet-e egy cég, amelynek alapfilozófiája a szakmai hozzáértés és a vevőkkel való korrekt kapcsolat. Kísérlet volt a vállalkozás abban az értelemben is, hogy öt éve, az iparág fellendülését megelőzően kezdtek a CD-ROM-írók forgalmazásába, amikor még nem lehetett sejteni, hogy ekkora sikert fut be ez a média. Az elért eredmények igazolták a várakozásokat, évről évre dinamikusan nő a forgalom is.

Szerepelnek a kínálatban adathordozók, CD író-olvasók, DVD-meghajtók, hálózatba köthető CD-tornyok és juke boxok (utóbbi 2-6 olvasóval több száz CD olvasására képes). A kisebb készülékek iránt folyamatos a kereslet, a komolyabb értéket képviselő berendezések inkább egy-egy tender keretében találnak gazdára.

Olcsók és szabványosak a mai CD-ROM-ok, ezért mind többen használják prezentációk, cégismertetők, adatbázisok tárolására. Áruk rövid idő alatt negyedére esett vissza, mégis érdemes körülnézni a beszerzés előtt. Sokan beszálltak a gyártásba, csökkentek a költségek, megjelentek a gyengébb minőségű termékek. Nőtt a feketepiac térhódítása, és a készülékeket gyakran a működésüket biztosító szoftver nélkül adják. Sok a selejt az írható CD-lemezek között is, ezeket már csak azért sem érdemes megvenni, mert lényegében nem olcsóbbak a megbízható gyártók termékeinél. Van olyan gyártó, aki írható CD-ire, ha arra jól felkerültek az adatok, a tárolás körülményei pedig megfelelnek az előírásoknak, száz év garanciát vállal.

A DVD világszerte viszonylag fiatal üzletág, komoly fejlesztések folynak ezen a területen, amihez a Storage System fejlesztőrészlege is hozzájárul. A vegyes vállalat tajvani tagjánál alaplapok, kártyák kerülnek le a gépsorokról. Többek között DVD-kontrollerkártyák, amelynek a lejátszó szoftverét (ezzel lehet a DVD-filmeket PC-n megjeleníteni) magyar munkatársak készítik, akik részt vesznek az új kártyák tervezésében is. A gyártókkal való kapcsolat egyik fontos eredménye, hogy sok az első kézből származó információ. A szakemberek véleménye szerint a DVD-k elterjedésének a feltétele a szabványosítás, a kompatibilitás és persze a sorozatgyártásból adódó árcsökkenés.

Egy klasszikus értelemben vett disztribútorcég végfelhasználók számára nem értékesít, a termékeket itt is a közel 200 viszonteladó forgalmazza. Ménesi Balázs igazgató elmondta, hogy a kereskedelmi tevékenység mellett megoldást szolgáltatnak archiválási problémákra, a napi munkához hozzá tartozik a tanácsadás. Az érdeklődők választ kapnak arra, hogy melyik készülék milyen feladatokat képes ellátni, vagy éppen ellenkezőleg, mire nem célszerű megvenni. Gyakran előfordul, hogy viszonteladók vagy leendő vásárlók fordulnak a cég munkatársaihoz, nagyobb értékű berendezéseknél különösen fontos átgondolni a választást. A tanácsadást megkönnyíti, hogy sok konkurens gyártó található a beszállítók között. Minden forgalomba kerülő típust előzetesen tesztelnek a cég szakemberei, és csak azokat a termékeket árulják, azokat a vállalatokat képviselik, amelyek a vizsgálat során jó eredményeket érnek el.

Szekeres Zsuzsa

Nyolcszoros CD-író

A Storage System mutatta be a világ első nyolcszoros sebességű CD-író berendezését, amely egy teljes CD-t kilenc perc alatt készít el. Az SCSI-felületen csatlakoztatható és tálcás kivitelű egység hússzoros sebességgel képes olvasni, és a ma használatos összes, szabvány szerinti CD-ket készíteni. A 12 cm-es normál CD-lemezek mellett nyolc cm-es CD-lemezek is behelyezhetők az íróba. A biztonságos íráshoz legalább Pentium 233 processzor szükséges 64 MB RAM-mal, Windows 95/Windows 98 vagy Windows NT operációs rendszerrel, a nyolcszoros íráshoz pedig az intenzív hőelvezetés miatt speciális CD-médium kell.

Szabvány az újraírható CD-knél

Megállapodás született az újraírható CD szabványáról. A világon az elsőként a korábban is piacvezető Yamaha mutatta be az új szabványnak megfelelő CD-író berendezést, amely négyszeres normál CD-írás mellett az eddigi kétszeres sebesség helyett négyszeresen tudja írni és törölni az újraírható CD-lemezeket, és 16-szoros sebességgel képes olvasni. Az író számítógépbe szerelhető belső kivitelben és külső dobozban is kapható. A berendezés támogatja az írás biztonságát növelő „Running Optimum Power Control" funkciót, és változó, valamint fix csomagírási képességgel is rendelkezik.


Telecomputer
3. évfolyam, 19. szám, 1998. október 12.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.