Nortel-Bay Networks

A legnagyobb fúzió

Hasznosan töltötték a nyarat a Nortel (Northern Telecom) és a Bay Networks vezetői. Végrehajtották a számítástechnika eddigi legnagyobb értékű fúzióját, melynek során részvénycsere útján 9,1 milliárd dollárt fizetett a Nortel a hálózati berendezések egyik legnagyobb amerikai gyártójának számító Bay Networksért. A Magyarországon kevéssé ismert Nortel távközlési, kommunikációs, digitális hálózati termékeit több mint 150 országban adja el. Vásárlói között vannak helyi és interurbán-, vonalas- és mobiltelefon-társaságok, internetszolgáltatók, kábeltelevíziók, közszolgáltatók. Mindebből 1997-ben 73000 alkalmazottal 15,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak le. A Bay Networks fő termékei az Ethernet és ATM LAN kapcsolók, útválasztók, távoli és internetes elérési megoldások, IP-szolgáltatások, hálózati felügyelők, kábelmodemek.

Szeptember elsején Dave House, a Nortel új elnöke és John Roth vezérigazgató egy új hálózatot nyitott meg. A több mint 80000 alkalmazott Nortel Passport gerinchálózaton zajló élő zártláncú televíziós közvetítésen nézhette és hallgathatta őket a világ 150 országában.

Többek között elhangzott az is, hogy az egyesült Nortel nemcsak arra képes, hogy teljes vezetékes és vezeték nélküli rendszert szállítson, de gyártmányaival végponttól végpontig megvalósítható az IP-re optimalizált távolsági hálózat.

Másokhoz hasonlóan a Nortel is ott akar lenni a jövő általuk Unified Networksnek, egységesített hálózatnak nevezett világhálózatának kiépítői között. A Nortel vezetőinek látomásában az Unified Networks teszi majd lehetővé a vállalkozásoknak, hogy élvezzék az elektronikus kereskedelem előnyeit. Ehhez az IP és a telefonos technológiák biztonságos, megbízható és méretezhető multimédiahálózatára van szükség. Ennek az eszközei ott vannak a Nortel kínálatában. Ahhoz pedig, hogy mindez eljusson a vásárlókhoz, új struktúrát alakítanak ki.

VaMá


Telecomputer
3. évfolyam, 18. szám, 1998. október 05.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.