Laptop helyett zseb-PC?

Kisebbek, olcsóbbak, könnyebben hordozhatók a menedzser-, avagy zsebkalkulátorok, mint a laptopok. Telefonkönyvnek, határidőnaplónak bőven megteszik, kérdés: fel lehet-e őket használni bonyolultabb feladatok megoldására is, olyanokra, amilyenekre látszólag csak a laptopok jók.

A Gartner Group Dataquest piackutató cégének becslése szerint 1997-ben 2,4 millió zsebszámítógépet adtak el, 65 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A 3Com és a Hewlett-Packard vezeti a gyártók listáját. Az utóbbi időben piacra dobott típusok már a terepen dolgozó, folyton mozgásban lévő szerelők, mérnökök, üzletkötők olcsó, de jelentős megtakarításokat hozó segédeszközei lehetnek. Sok cégnél kezdik úgy a napot a terepen dolgozó alkalmazottak, hogy valahol rákapcsolódnak a vállalati hálózatra, és kinyomtatják az aznapra nekik kiszignált munkafeladatokat. A helyszínen azután fel kell jegyezniük, mit találtak és mit csináltak, előfordulhat, hogy másik munkatársnak kell továbbadniuk a munkát, mert a probléma nem rájuk tartozik. Az új zsebszámítógépekkel, például a 3Com PalmPilotjával, mint elektronikus notesszel és részben mobilterminállal mindez megspórolható: a papírra történő feljegyzések és azok átmásolása a számítógépes rendszerbe elhagyható, a többszöri utazgatás és telefonálás helyett a zsebszámítógépbe jegyzett probléma közvetlenül továbbítható a számítástechnikai rendszerbe, amin át eljuthat a szakértőhöz. E feladatok megoldására felesleges laptopot adni a terepen dolgozó munkatársaknak, akik amúgy sem szeretnek a feltétlenül szükségesnél nagyobb batyukat cipelni (és még nem említettük a laptopok leggyengébb pontját, a viszonylag rövid üzemidejű akkumulátorokat).

Egyebek mellett az American Express gondolkodik azon, hogy a 3Com PalmComputing eszközeivel látja el mobilitással járó munkát végző alkalmazottait. Becslések szerint 30 perctől 2 óráig terjedő munkaidő-megtakarítás érhető el velük naponta és emberenként.

Persze a helyzet azért nem ilyen rózsás: megoldandó feladat, hogy az IT-rendszerek megfelelően támogassák a zsebkalkulátorok használatát, ami nem kis munkát ad az amúgy meglehetősen túlterhelt IT-osztályoknak. A Gartner Group becslése szerint a PC-használat költségei 40 százalékkal alacsonyabbak a laptopokénál. Ezzel szemben áll, hogy az utóbbit használó vezetők többet dolgoznak: legfőbb irodai munkaeszközüket mindig magukkal vihetik.


Telecomputer
3. évfolyam, 18. szám, 1998. október 05.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.