Technológia park a Duna-parton

Nemcsak új székházba költözött a legsikeresebb magyar szoftverfejlesztő cég, hanem tízmillió dolláros beruházással egy technológiai parkot hozott létre az egykori Óbudai Gázgyár területén, ahol saját székházukon kívül már most több más informatikai cégnek biztosítanak irodát. Az első magyar informatikai park sikerét mutatja, hogy a Microsoft Magyarország - másokkal együtt - már döntött: fennállásának ötödik évfordulóját a „Magyar Szilícium-völgy"-ben ünnepelte.

Aki a Szentendrei útról az aquincumi római romkert előtt letér a Duna-part felé, néhány méter után úgy érzi, egy kicsit más világba került: az elegáns, nyírott zöld gyepen Cságoly Ferenc modern, légies épületei emelkednek, a kaliforniai Silicon Valley napsütését idézve. A Graphisoft Parkot szeptember 18-án nyitotta meg Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. Stílszerűen a virtuális szalagot egy képernyőn vágta át, ami után a Park ArchiCAD-del készült virtuális változata volt látható. A rajz egyébként még a tavaly májusi alapkő-elhelyezés alkalmából készült, de a valóság szebb lett, mint a megálmodott rajz. A főpolgármester beszédében azt emelte ki, hogy az informatika fejlődése esélyt biztosít arra, hogy Budapest - és az egész ország - a magyar szellemi teljesítményekre alapozva újra a világ élvonalához tartozzon.

Bojár Gábor a virtuális Szilícium-völgy esélyeiről szólt. A Graphisoft szerint világszerte csökken a koncentrált információ-technológiai centrumok jelentősége, éppen saját sikerei révén, hisze mára - Budapesten vagy Kaliforniában egyaránt - a szomszéd szobába ugyanúgy küldünk (elektronikus) levelet, mint húszezer kilométeres távolságba.

Ebben a „földrajzi demokratizálódásban" Magyarország előtt olyan lehetőségek nyílnak meg, mint történelmünk során sohasem. Sokat szoktak szerencsétlen földrajzi elhelyezkedésünkre és mostoha történelmünkre hivatkozni. Mára, amikor legnagyobb hátrányunk elveszíti jelentőségét, sok évszázados kulturális sajátosságaink felértékelődnek. A nehéz körülmények olyan kulturális sokszínűséget neveltek ki, amelyre a nagy nemzetek nem szorultak rá. Az internet által radikálisan kicsinyre szűkített világunkban a kulturális sokszínűség megértése óriási előny. A Graphisoft például Japánban épp attól lett sikeres, hogy gyorsabban és jobban reagált a kulturális különbözőségekre, mint a nagy és gazdag hazai piac által elkényeztetett amerikai cégek.

Manapság, amikor a piac „megvásárlása" és a termelés részbeni betelepülése után mind több cég helyezi át kutatói bázisát Magyarországra, általában az árelőnyre szoktak hivatkozni. Bojár Gábor szerint azonban nem olcsóbbnak kell lennünk, hanem jobbnak. Ez felértékeli nemzeti kincsünket: műszaki-matematikai kultúránkat. A multinacionális cégek mára nemcsak külföldön, nemcsak a kereskedelemben, hanem a mérnököknek is csábító fizetéseket tudnak kínálni itthon is, ami a néhány hazai fejlesztővállalat számára is bérversenyt jelent. Műszaki szakemberekből hagyományosan túlkínálat volt, ám mára a jól fizető multik versenyeznek a legjobb mérnökökért és matematikusokért, sőt nem elviszik őket, hanem inkább ide hozzák a kutatást. Az elnök szerint ez egy igazán örvendetes új dolog kezdete, az elmúlt tíz év legnagyobb gazdasági sikere.

A Graphisoft nemzetközi sikere a saját szűk piacán nem lesz kivétel, hanem csak egy példa a nagy átrendeződésre a világ innovációs térképén. Hozzánk hasonló viszonylag kicsi vagy szegény országok, mint India, Írország vagy Izrael mára elismert szoftvernagyhatalmak. Minden adottságunk megvan, hogy mi is azok legyünk. Így a Graphisoft Park egy lesz a sok közül, s az épülő lágymányosi Infoparkkal együtt részesei lesznek annak a globális Szilícium-völgynek, ahol a tehetségek saját hazájukban maradva megvalósíthatják álmaikat.

A megnyitó nap estéjén Esther Dyson világszerte ismert amerikai szakíró, az EDventrure Holdings elnöke a fentiekkel egybecsengő előadásában aláhúzta, a fizikai együttdolgozásnak mára inkább csak pszichikai okai vannak, ami észszerű keretek között tartja a centralizációt. Az internet biztosította széles körű információáramlás ugyanúgy nem teszi feleslegessé például az újságírók munkáját, mint ahogy a vendéglőbe sem a szomszédunk vagy a saját magunk által megfőzött ételért megyünk be, azonban különleges, világszerte egyenlő esélyeket biztosít - nem csupán a cégeknek, hanem a munkavállalóknak is.

Krepler István

Születésnapi költözés

Egy szállodai szobából indult 1993-ban a Microsoft Magyaroszág Kft., egyetlen dolgozóval, akit akkoriban még csupán képviseletnek lehetett nevezni. A nemsokára háromfőssé bővülő cég először egy irodát, majd később - a létszám- és bevételnövekedés arányában - egy egész emeletet bérelt egy belvárosi irodaházban. Az évi hatmillió dolláros forgalmat az elmúlt öt évben sikerült megötszörözni, s a létszám is huszonötre bővült, így az ötéves jubileumot már önálló irodaházban ünnepelték a természetbe simuló Duna-parti információs parkban.

Mint Reisz Attila, a Microsoft Magyaroszág ügyvezető igazgatója elmondta, a Microsoft mindig elkötelezett volt a hazai informatika fejlesztésében. A cég kezdettől fogva élen jár a szoftverek honosításában. Igen nagy figyelmet fordítanak a hazai szoftverfejlesztés támogatására is. A cég alkalmazásfejlesztő csoportja támogatja a hazai szoftveres vállalkozásokat. Ennek eredménye, hogy tavaly 4 magyar fejlesztésű SQL-alapú alkalmazás került a hazai piacra, s további tíz fejlesztése van folyamatban. A Windows 95 bevezetéséhez hasonlóan az idén is különleges versenyt szerveztek az általános és a középiskolák támogatására, számos szoftverjuttatással segítették a közgyűjteményeket, amelyek 90 százalékos kedvezménnyel, sőt ingyenesen juthattak operációs rendszerhez és irodai alkalmazásokhoz. Az Office bevezetésekor minden magyar iskolának küldtek egy teljes szoftvercsomagot, a közigazgatás irodáit pedig különleges kedvezményekkel segítették, hogy a tisztviselők ne illegálisan másolt programokkal őrködjenek a törvényességen.

Nem véletlen tehát, hogy ezúttal is örömmel csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, amely a hazai informatika fejlődésésnek fontos mérföldköve lehet. A Microsoft Magyarország hosszú távra tervez: tíz évre béreltek helyet a Duna-parti Szilícium-völgyben.


Telecomputer
3. évfolyam, 18. szám, 1998. október 05.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.