Microsoft-híradó

Augusztus közepén a Microsoft bejelentette a Windows NT 5.0 második bétaverziójának megjelenését. A termék 45 ezer technikai bétatesztelő helyre, 25 ezer kereskedelmi partnerhez és 200 ezer fejlesztőhöz jut el. Az NT 5.0 a tervek szerint a Windows 95 utódja lesz az asztali gépek piacán. Csökkenteni fogja a TCO-t (total cost of ownership), azaz a teljes üzemeltetési költséget, és megalapozza a „digitális idegrendszer" (digital nervous system) típusú rendszerek kiépítését. Az eddigi változatokat százezer bétatesztelő látta már, most a Béta 2-vel tovább szélesedik a tesztelők köre.

1

A Microsoft és a DataChannel közös, Java-ban készült XML-értelmezőt fejleszt. A munka célja, hogy a fejlesztők az XML kibővített lehetőségeit a Java nyújtotta platformfüggetlenséggel ötvözzék. Egy korai verzió letölthető a http://www.datachannel.com/ címről. Az új értelmező egyelőre az XML 1.0-t valósítja meg kibővítve a DTD, Document Type Definition funkciókkal, melyeket jelenleg fejleszt a W3C, a World Wide Web Consortium.

1

Az SAP és a Microsoft bejelentette, hogy a SAP-hoz Microsoft fejlesztőeszközöket és operációs rendszert használó fejlesztők integrálhatják a MS Visual Studio 6.0-val készült alkalmazásaikat a SAP Business Frameworkbe a BAPI, a Business Application Programming Interface segítségével. A Windows NT Server ezentúl komolyabb támogatást nyújt a SAP R/3 használatához, mely elsősorban a használat kényelmét és azadminisztráció egyszerűségét növeli.

1

A Microsoft keresetet nyújtott be Shawn LePorte ellen, aki egy láncolatot épített ki, és azt felhasználva a Microsoft Easy Fulfillment (MEF) programja keretében lényegesen olcsóbban beszerzett termékeket árusította. További tíz résztvevőt is vád alá helyeztek, miután korábban a peren kívüli megegyezés nem jött létre. A házkutatás során LaPorte ingóságai között fel nem jegyzett, ritka és értékes érméket találtak, melyeket a Microsoft álláspontja szerint a jogosulatlanul szerzett haszonból vásárolt. A MEF programban, melynek neve jelenleg már Microsoft Worldwide Fullfillment Program, az üzleti felhasználók számára lehetővé teszi, hogy nagyszámú liszenszet vásároljanak meg, de a teljes, dobozos termék helyett csak a kívánt számú adathordozó médiát vásárolják meg, ilyen módon jelentős árcsökkenést érve el. LaPorte egy fiktív céget alapított, ami további fiktív cégeknek adott el MOLP (Microsoft Open License Program) licensszel termékeket, majd a MEF keretében a „vásárló" cégek nevében vásárolt a Microsofttól további termékeket. Ezeket egy további láncszemen, viszonteladókon keresztül értékesítették lényegesen a piaci árszint alatt a mit sem sejtő, gyanútlan vásárlóknak. A Microsoft nem elsősorban saját elmaradt üzleti hasznát akarja a perben viszontlátni, hanem sokkal inkább azt a kárt próbálja valamelyest helyrehozni, amit a szabályosan, a szerződések szerint eljáró viszonteladói szenvedtek azáltal, hogy az álcég elcsábította vevőkörük egy részét.

1

Megjelent az Internet Explorer 4.01 a HP-UX operációs rendszerre - ez az Internet Explorer debütálása ezen a platformon. A termék jelentősége, hogy kihangsúlyozza a Microsoft azon törekvéseit, hogy a nagyvállalati környezetekben is mindenhol elérhető legyen e böngészőtechnológia. Ezzel párhuzamosan jelentették be a Sun Solaris IE 4.01-es változatot is, melyben az IMAP és az Outlook Express támogatás a legfőbb újítások.

1

A Microsoft bejelentette a Windows NT Workstation License Advantage-et, mellyel a kis- és középvállalkozások Windows NT-re való átállását könnyíti meg. Szeptember 1. és december 31. között a korábbi MOLP licencszel rendelkezők kaphatják meg az NT 4.0-t egy kedvező, alacsonyabb áron.


Telecomputer
3. évfolyam, 17. szám, 1998. szeptember 21.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.