Mobil számítógép-terminálok

Egyes előrejelzések szerint két éven belül nem lesz helyhez kötött a számítógépes hálózatok felhasználóinak negyven százaléka. Nemcsak kalandozó kedvű menedzsereknek kell majd lehetővé tenni, hogy a hoteljeikből elérhessék a munkahelyüket, hanem a távolból bekapcsolódni szándékozó alkalmazottak egész csapatának mobil-összeköttetését kell biztosítani.

Egy nemrégiben publikált összesítés szerint az európai menedzserek több mint 28 százaléka küld és fogad e-mail üzeneteket mobiltelefonon keresztül, és 80 százalékuk számít arra, hogy élni fog ezzel a lehetőséggel még 2000 előtt. Várhatóan 63 százalékuk fogja GSM-telefonját internetelérésre is használni, és 62 százalékuk fog annak segítségével rákapcsolódni vállalati hálózatára. Jelenleg ezeket a lehetőségeket csak a menedzserek 20 százaléka használja ki.

A laptopokkal összekapcsolt cellás rádiótelefonokon és más eszközökön kívül az úgynevezett intelligens mobiltelefonok lehetnek az eszközei ennek a kapcsolatfajtának. Emellett szól, hogy ezek sokkal olcsóbbak a laptopoknál, továbbá hogy a GSM-cégek elfogadható áron ajánlják adatátviteli szolgáltatásaikat. Bár az „okos" mobiltelefonok kifejlesztésének inspirációját a zsebkalkulátorok adták, ezek az eszközök alaposan különböznek azoktól. Szemben a menedzserkalkulátorokkal, ezek a telefonok nem próbálják meg egy PC tudását besűríteni tenyérni térfogatukba, hanem a hangkapcsolaton túl munkaszervezési funkciók ellátását kínálják: alapvetően faxok és más szöveges üzenetek küldésének lehetőségét. A fejlesztés korlátozásának oka az a feltételezés, hogy a „terepen dolgozó" alkalmazottaknak csak meghatározott igényeik vannak, egyszerű, előre programozott parancsokkal dolgoznak, az általuk elért számítógépes hálózatra bízva a bonyolultabb feladatok (alkalmazások futtatása stb.) elvégzését.

Persze egy dolog elegáns mobilkészülékekkel ellátni a menedzsereket és egy másik ezeket integrálni a vállalati informatikai rendszerekbe. Ahhoz, hogy az intelligens telefonok betölthessék előbb említett funkciójukat, előbb lehetővé kell tenni a vállalati számítástechnikai rendszerekbe való bekapcsolódásukat. A végeredmény az lesz, hogy mobiltelefonok helyett távoli számítógépes terminálokról fogunk beszélni, amelyek - említett korlátozott funkcionalitásuk miatt - jobban hasonlítanak majd a sokat emlegetett hálózati számítógépekre, mint a PC-kre vagy a laptopokra.


Telecomputer
3. évfolyam, 16. szám, 1998. szeptember 07.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.