Röviden
Tőzsdére készül a Synergon » Kinőtte régi helyét, ezért új, 4000 négyzetméteres irodaházba költözött a nyáron a Synergon Informatika Rt., itt jelentették be a cég első féléves eredményeit. Gyurós Tibor elnök elmondta, hogy az 1998-as félévi árbevétel meghaladta a 2,8 milliárd forintot, az adózás előtti eredmény pedig 213 millió forint volt. A Synergon csoport árbevétele elérte a 3,6 milliárd forintot, a csoport eredménye 251 millió forint. Az árbevételek lényegében megfelelnek a tervezettnek, az eredmények pedig némileg meghaladták az előzetes várakozásokat. Folytatja a cég a felkészülést a tőzsdére lépésre. Jegyzett tőkéjét eredménytartaléka és tavalyi eredménye terhére háromszorosára, 1,38 milliárd forintra emelte az alaptőkén felüli vagyon tőkévé alakításával, majd zártkörű tőkeemelés keretében a már részesedéssel bíró pénzügyi befektetői csoport további hárommillió dollárt fektetett a cégbe, így az alaptőke öt százalékának megfelelő további részvénycsomaghoz jutott, a jegyzett tőke pedig 1,45 milliárd forintra nőtt. A cég nemcsak a Budapesti Értéktőzsdére készül, hanem várhatóan a globális letéti jegyeket egy nemzetközi tőzsdén is bevezetik és forgalmazzák, tervek szerint már a jövő év első felében.
Csúcsszerverek » Két csúcsszerver piacra dobását jelentette be a Gateway, amelyek nagyobb teljesítményt, bővíthetőséget nyújtanak, és teljessé teszik a Gateway szervercsaládját. Az Intel Pentium II. Xeon processzorán alapuló Gateway ALR 9200 a négyprocesszoros Windows NT alkalmazásszerverek kialakuló piacát célozza meg, a Gateway ALR 9400 név alatt futó szervert pedig a maximális memória- és processzorigényű, csúcsteljesítményű alkalmazásszerverek szegmensére tervezték. Mindkét szervert olyan vállalati szintű információtechnológiai környezetbe szánták, mint az intranet/internet, ügyviteli folyamatok, kliens-szerver alkalmazások. Hazánkban a szervereket a magyarországi képviseletnél, a Traco Kft.-nél lehet megrendelni, a szállítási határidő körülbelül három hét.
Számítógépek a salgótarjáni könyvtárban » 1998. július 30. és augusztus 1. között rendezték a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 30. vándorgyűlését Salgótarjánban. A szervezésben nagy szerepet vállaló salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtárnak a Dataware Kft. ekkor adta át integrált könyvtár-automatizálási programját. A Dataware 1993-ban kezdett a könyvtár-automatizálási rendszerek terjesztésével foglalkozni. Az első feladat a Debreceni Universitas tagkönyvtárának automatizálása volt, ezt követte a Szegedi Universitas tagkönyvtárai, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, a Magyar Képzőművészeti Főiskola, a Magyar Iparművészeti Főiskola, a Soproni Erdészeti Egyetem könyvtárainak számítógépesítése. A Dataware új könyvtári rendszere - a magyar piacon már több könyvtárban bevezetett Voyager új generációja - a Corvina nevet kapta. Internetalapú, Java programozási környezetben készült moduljai lehetővé teszik a világháló lehetőségeinek kiaknázását, előnyössé téve a program használatát egymással együttműködő, közösen katalogizáló könyvtári szövetségek, hálózatok számára. A könyvtári szabványoknak megfelelő Corvina jelenleg a keresési, katalogizálási és kölcsönzési funkciókat támogatja, a szerzeményezési és folyóirat-kezelő modulok is készülnek.
Dataware-Sun akció könyvtáraknak » A Sun Microsystems Magyarország Kft. és hivatalos viszonteladója, a Dataware Kft. 1998. október 1-jéig nagy kedvezménnyel kínálja a magyar oktatási és közkönyvtárak számára a Sun kis- és középkategóriás szervereit a Dataware Kft. Voyager könyvtári rendszerével együtt. A Sun-platformon futó Voyager integrált könyvtári rendszert országosan már 22 könyvtár használja. A rendszer magyar nyelvű, és minden egyes könyvtári folyamat automatizálására alkalmas. A rendszerhez kínált három különböző kategóriás szerver legkisebbike, az egyprocesszoros Sun Enterprise 10 elsősorban a kisebb méretű könyvtárak számára kínál megoldást. A Sun Enterprise 450 négy processzorig és húsz belső merevlemezig bővíthető, így a legnagyobb igényeket támasztó multimédiás könyvtári adatbázis kialakítását is lehetővé teszi.
Vezetőváltás a Sun Microsystems Magyarország Kft.-nél » Stark János ügyvezető igazgató a Sun Microsystemsnél eltöltött közel három év után, 1998. szeptember 1-jétől az ICL Magyarország vezetői posztját tölti be. A Sun Magyarország Kft. ügyvezetői feladatait a végleges vezető kijelöléséig dr. Békési Sándor igazgató látja el.
IVSZ-menedzsertalálkozó » Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége „A magyar gazdasági növekedés és a változó informatikai piac" címmel 1998. szeptember 25-27. között Siófokon tartja 5. menedzsertalálkozóját. A tavalyi hasonló találkozón 284 informatikai szakember vett részt. Az idei konferencia foglalkozik a kormány várható távközlési és informatikai politikájával; az Oktatási Minisztérium Sulinet programmal kapcsolatos álláspontjával, esetleges módosításaival és új javaslataival; a szoftver- és hardverpiac globális és lokális jellegzetességeivel; az informatikai alkalmazások megfinanszírozásával, beleértve a bankok által nyújtandó hitelkonstrukciókat és a kormány esetleges ösztönzési lehetőségeit a hitel-adó-vám rendszeren keresztül. További információ: Fülöp Melinda IVSZ ügyvezető igazgató, 302-5113, 331-1977, e-mail: ivsz@ivsz.hu.
