Szoftverkalózokra csapott le a rendőrség, ezúttal Székesfehérváron. A BSA idén is több száz próbavásárlást végeztetett megbízottaival Magyarország kisebb-nagyobb számítástechnikai üzleteiben. Így akadt horogra egy székesfehérvári üzlet, a Contact is. A rendőrséggel egyeztetett próbavásárlást követően a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya nyomozóinak gyanúja beigazolódni látszott: az üzletben ingyen másoltak szoftvereket, főleg operációs rendszereket a frissen vásárolt gépekre. Az „ajándék" értéke gyakran elérte vagy meg is haladta a hardverek árát. A székesfehérvári rendőrök az üzletben tartott házkutatás után a Contact több vevőjéhez is kiszálltak számítógépes szakértő kíséretében, és több esetben találtak illegális szoftvereket a felhasználók gépein. A vevőket a rendőrség tanúként hallgatta ki, és ők elismerték, hogy a Contact fehérvári üzletében ingyen másoltak a számítógépükre olyan operációs rendszereket, amelyekért legális körülmények között fizetniük kellett volna. A büntetőeljárás nyomozati szakasza már lezárult, és az akta átkerült az ügyészségre. Magyarországon a szoftverkalózkodással kapcsolatos bűncselekményeknek még mindig körülbelül húsz százalékát teszik ki az úgynevezett hard disk loading (merevlemezre töltési) ügyek, amikor a hardvert forgalmazó kiskereskedők az eladások ösztönzése végett ingyen másolják a szoftvereket.
