Alagúti rádiózás

Új rádiórendszer beszerzésére írt ki tendert tavaly a BKV, mert a kelet- nyugati metró vonalán használt rádiórendszer elavult, karbantartása egyre többe kerül, rádió nélkül pedig az üzemi szabályzat értelmében a közlekedésben jelentős korlátokat kellene bevezetni, például a járatokat ritkítani. A közbeszerzési eljárásban meghirdetett pályázat megvásárlását és az éjszakai alagúti bejárást követően három cég érezte úgy, hogy eleget tud tenni a követelményeknek. A 142 millió forintos beruházással a Nádor Rendszerház fővállalkozásában létrejött cégcsoportot bízták meg, ők építik ki a metró kelet- nyugati nyomvonalán a 19 (kétszer 9,5) kilométer hosszú alagútban a rádiórendszert. Az előírások szerint a telepítés során a metró egyetlen percre sem állhat meg, üzemszünet pedig a rádiórendszerben csak néhány percre, az átkapcsolás idejére engedélyezhető.

A telepítési munkákat naponta három órában végzik, a metró üzemszünetében, a feszültségmentesített pályán, akárcsak a többi karbantartást. A munkát a BKV szakemberei folyamatosan ellenőrzik. Szeptember 30-ig kell lefektetni az alagúti antennarendszert, amely a metró teljes vonalán egyenletes rádiós ellátottságot biztosít. Szeptember végére elkészül a rádiós rendszer lelke, a távfelügyeleti és vezérlő rendszer is, amelyet a fődiszpécser kezel. Rendellenes dolog észlelésekor fontos feladat a hibák helyének előzetes, pontos meghatározása, mert a szervizes szakembereket megkíméli attól, hogy a helyszínen, az alagútban kelljen megkeresni. Ez a mikroszámítógépek által vezérelt rendszer megkönnyíti a diagnosztizálást, a későbbi szervizelést és a karbantartást, távoli beavatkozást, beállításokat tesz lehetővé.

Szekeres Zsuzsa


Telecomputer
3. évfolyam, 15. szám, 1998. július 27.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.