Az Egyesült Államokban egyre nagyobb problémákat okoznak a kéretlenül, nagy mennyiségben, reklámcéllal terjesztett e-mailek. Nem ritka az az eset, hogy a felhasználó elektronikus postaládájának megtekintése során alig győzi kiválogatni a szakzsargonban spam-nek nevezett reklámok közül a saját nevére szóló magánleveleket. Egyes becslések szerint a hírcsoportok forgalmának 40 százaléka kéretlen, reklámcélú e-mail, másik 40 százaléka pedig a spameket semlegesítő levél. A Usenet hírcsoportokat rendszeresen „tisztán tartó" brigád nemrégiben sztrájkba lépett a rengeteg munka miatt - elképzelhető, hogy emiatt a hírcsoportok egy időre használhatatlanná válnak.
Pedig a spam-et a hálózati illemszabály, a netikett is tiltja, az Internet felhasználói ugyanis nem örülnek a kéretlen „házalásnak". A hagyományos postaládájukba érkező szórólapokra, reklámújságokra nem tudnak reagálni, a kérés nélkül érkező reklámcélú e-mailekre azonban igen - és általában meg is teszik, mégpedig rosszallásukat kifejezve. Hiszen a számítógépes világháló éppen a választás szabadságát adja meg: felhasználói csak arra az információra kíváncsiak, melyeket ők kértek, hívtak le vagy rendeltek meg. Éppen ezért az internet-marketinggel foglalkozó cégeknek is erre kellene alapozniuk stratégiájukat, ám egyre többen hagyják figyelmen kívül a netikettet és a felhasználók véleményét.
A spamelés hőskorában még elegendő volt a feladó címére visszaküldeni egy rosszkívánságokkal teletűzdelt levelet, és büntetésképpen csatolni hozzá egy jó nagy fájlt. Ha ezt elég sokan megtették, akkor a küldő levelezőrendszere garantáltan telítődött, és egy időre működésképtelenné vált. Csakhogy azóta a terjesztési módszerek sokat finomodtak. Újabban a küldő program véletlenszerűen generál egy feladót, ezért a megadott címre hiába is küldenénk válaszlevelet: egy hibaüzenetet kapnánk, hogy ilyen cím sajnos nem létezik. Az sem segít, ha kifinomultabb módszert alkalmazva közvetlenül a küldő levelezési rendszer karbantartójának címezzük válaszunkat: ekkor ugyanis automatikusan felkér minket a rendszer, hogy panaszainkat ne ide, hanem egy speciális, a reklamációk számára fenntartott e-mailcímre küldjük el. Az oda érkező e-maileket viszont valószínűleg senki sem olvassa - legalábbis erről árulkodik az a tény, hogy már a rendszergazda sem olvasta levelünket, és helyette a számítógép eleve azt feltételezte, hogy a rendszergazdának küldött levélben mi panaszkodni akartunk.
Sőt ha válaszolunk, azzal még információhoz is juttatjuk a spamelő céget. Ôk ugyanis folyamatosan igyekeznek minél több e-mailcímet összegyűjteni, de sosem tudhatják, hogy címlistájukból hány cím élő és hány nem. A visszajelzéssel azonban mi magunk, önként aktualizáljuk adatbázisukat.
A spam a tisztességes cégek üzleti esélyeit is ronthatja, számos kéretlen célú e-mail ugyanis gyakran valótlan kedvezményeket, ajánlatokat hirdetnek meg, csupán azért, hogy olvasóikat a céggel történő kapcsolatfelvételre csábítsák.
Egy csoport direkt marketinggel foglalkozó cég megalakította az Internet Marketing Council-t (IMC), vagyis az Internetes Marketing Tanácsot, melynek célja, hogy elfogadottá tegye a kereskedelmi céllal küldött e-maileket, de ezzel együtt véget vessen a megtévesztő és kéretlen e-mailes szóróanyagoknak. A tanács igazgatója, Jay McCrensky szerint a kereskedelmi célú e-mail rengeteg lehetőséget rejt magában, azonban a kéretlen e-mailekkel szemben kialakult közhangulat miatt eddig számos nagy cég tartózkodott ettől az eszköztől. A helyzet tisztázása érdekében a tanács igazoló okmányt készít, melyet csak az a marketingcég kaphat meg, amelyik bizonyítja, hogy marketing e-mailjeiben valóban jelentős árengedményt kínál a vevőnek, és a haszonból jutalékot ad az érintett Internet-szolgáltatónak. Ezenkívül a marketingcégnek biztosítania kell azt is, hogy címzettek bármikor letilthassák az adott témakörben a további e-mailes reklámanyagot.
A probléma már olyan méreteket öltött, hogy az Internet-szolgáltatóknak, sőt a törvényhozásnak is foglalkoznia kell vele. Csakhogy az USA egyes államai különféleképpen ítélik meg a helyzetet.
Washington állam képviselőháza például elfogadta azt a törvényjavaslatot, ami gyakorlatilag szabad kezet ad a spam terjesztőinek. A korlátozások csak a spam feladójának lenyomozhatóságát teszik kötelezővé, valamint azt, hogy a levél „tárgy" sora nem közölhet félrevezető információkat. Ezek betartásával bármilyen cég bármit küldhet Washington állam lakosainak minden jogi következmény nélkül. A törvénytervezet még azt a jogot sem adja meg a felhasználóknak, hogy levetessék magukat a címlistáról. A kaliforniai képviselők ezzel szemben olyan törvényen dolgoznak, amivel lehetővé tennék az Internet-szolgáltatóknak, hogy jogi úton védekezzenek a spamelőkkel szemben. A törvénytervezet a szolgáltatóra bízza a döntést, hogy enged-e a reklámoknak, azaz nem tiltja be közvetlenül a spamet. Ha a szolgáltató a tiltás mellett dönt, úgy e-mailenként akár ötven dollár bírságot is kiszabhatnak a törvénysértőre. A törvénytervezet igyekszik demokratikusan megoldani a problémát, és ezért nem támogatja központi ellenőrző szervezet létrehozását.
Eközben FBI is spamel: nemrég például közel 100 000 rendszergazdának küldte szét „terrorizmusra figyelmeztető" felhívását. Az egyik rendszergazda két alkalommal is megpróbált lekerülni az FBI listájáról, ám első reklamációjára válaszolva az FBI postamestere szakmai tanácsokat kért tőle, másodszor pedig felháborodva írták neki, hogy milyen amerikai egyáltalán, ha nem akar részt venni az ország védelmében.
A spam koronázatlan királya, aki annak idejént napi 25 millió reklámot zúdított a felhasználókra viszont bejelentette, ezentúl támogatnja a kongresszus döntésére váró Netizens Protection Act-et, ami teljes illegalitásba száműzné a kéretlen reklámokat.