A Digital Magyarország beolvadásával a Compaq Magyarország lett a legnagyobb forgalmat magáénak tudó informatikai szállító, karbantartó, szolgáltató és rendszerintegrációs vállalkozás a magyar piacon. Az egyesült Compaqnak Kelet-Európában a legnagyobb leányvállalata jött létre ezzel a fúzióval, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben - és ha az eddigi sikereket továbbiak követik, akkor később is - kiemelt figyelem kíséri majd a tevékenységüket az európai központ mellett Amerikából is.
Pont ellentétesen mozgott a számítástechnikai piacon a Digital Equipment a világban, mint a Digital Magyarország nálunk. Míg az utóbbi Beck György (jobbra) vezetésével egyre erősebb helyzetbe került a magyar piacon, az amerikai anyavállalat egyre-másra kényszerült részlegek felszámolására, átszervezésekre. A még meglévő legfontosabb, legerősebb részéről - az Alpha-alapú nagy kiszolgálók gyártása és a 64 bites Digital Unix fejlesztése mellett -, a világméretű rendszerintegrációs, szolgáltató hálózatról valamikor tavaly derülhetett ki, hogy beleillik a Compaq nagy ívű terveibe. Eckhard Pfeiffer a titkos tárgyalások után januárban jelentette be, hogy a világ legnagyobb PC gyártója, a Compaq a nagy megbízhatóságú rendszerek gyártásában élen járó Tandem után a Digital Equipment Corporationt is megvásárolja. Azóta megkapták a szükséges engedélyeket, és az egyesülési folyamat Magyarországon is elindult.
Két sikeres céget kell úgy egybeolvasztani, hogy a dolgozóik perspektívát lássanak az új cégben, és az töretlenül, esetleg még meredekebben folytassa az eddigi növekedést. Erre a feladatra a Compaq európai vezetése Beck Györgyöt kérte fel, míg Drajkó László (balra), a Compaq Magyarország eddigi vezérigazgatója a Compaq tevékenységét fogja irányítani tizennégy olyan országban, ahol még nincs vagy nagyon kicsi a leányvállalat. 1998. július 10-től tehát Beck György Budapesten a Compaq Magyarország, Drajkó László pedig Münchenben a Piacfejlesztési Csoport vezérigazgatója. Drajkó László nagy gyakorlatot szerzett előbb a Novellnél, majd a Compaqnál a termékterjesztési hálózat kialakításában és megszilárdításában, a tartós növekedés megalapozásában. Amikor két éve kinevezték a Compaq magyarországi leányvállalatának vezetőjévé, annak éppen gyengülőben volt a helyzete. Az akkor vállalt hároméves célkitűzéseket munkatársaival alig 27 hónap alatt sikerült teljesítenie. Egy felszálló ágban lévő, az idei második negyedévben a legnagyobb PC-forgalmat felmutató céget ad át utódjának, Beck Györgynek. Az új vezérigazgató pedig magyarországi léptékben máris „túltett" a Compaq Computer elnök-vezérigazgatóján, Eckhart Pfeifferen, teljesítve annak alig titkolt vágyát és célját. Magyarországon ugyanis a Compaq forgalma várhatóan már most nagyobb lesz az IBM-énél, amit pedig világszinten csak 2000 körülre remélnek elérhetni.
Vargha Márton
