Röviden
A Matávé a Jásztel » A Matáv aláírta a megállapodást arról, hogy 95 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Jásztel Rt.-ben. A 25 ezer telefonvonalat üzemeltető távközlési részvénytársaság korábban fele-fele arányban a holland KPN és a svájci Swisscom tulajdonában volt. A részvények megvásárlását a Matáv számára még Lotz Károly korábbi miniszter engedélyezte, de az ügyletet még jóvá kell hagynia a Gazdasági Versenyhivatalnak is.
Térinformatikai konferencia » A hagyományoknak megfelelően szeptember végén lesz a VIII. országos térinformatikai konferencia, de az eddigi két nap helyett három napon keresztül, szeptember 23-tól 25-ig tart majd Szolnokon. Fókuszába azt a nemzeti térinformatikai stratégiát állították a szervezők, amelyet az informatikai és távközlési kormánybizottság dolgoztat ki. A konferencia központi témái: egy országos adatház, illetve metaadat-szolgáltatás, a nemzeti kataszteri program, a digitális alaptérképek nem állami adattartalmának biztosítása, a magyar topográfiai program, az egységes földrajzi címrendszer, Magyarország légi felmérése és a földrészletmélységű térinformációs keretrendszer. További információ: Mezei Imre, BM Jász-Nagykun-Szolnok Megyei TÁKISZ, telefon: 06-56/425-541, 06-56/420-444.
A Sun naptárszerverei » A Sun Microsystems két olyan terméket jelentett be, amelyek az internetszolgáltatók számára megkönnyítik, hogy a következő generációs levelezési és üzenetküldési szolgáltatásokat megbízhatóan vezethessék be és működtethessék. A Sun Internet Mail Server következő és a Sun Internet Calendar Server első verziójának célja minél több felhasználó kiszolgálása egyetlen szerverrel, így csökkennek az adminisztráció, a hardver- és szoftverbefektetések költségei, ami jóval megbízhatóbbá teszi a rendszert. Mindkét termékben megtalálható a Sun WebAccess szoftver is. Ez az alkalmazás lehetővé teszi, hogy az e-mail- és a naptárszolgáltatások HTML-en keresztül is elérhetőek legyenek, így a felhasználók bárhonnan elolvashatják leveleiket.
Java-szeminárium egyetemi oktatóknak » Március 31-én öt számítástechnikai cég, az IBM, a Sun, az Oracle, a Novell és az Iqsoft közreműködésével megalakult a Java Szövetség, amely fontos feladatának tekinti a Java technológia oktatásának támogatását. A szövetség minden segítséget megad, hogy a felsőoktatásban, az informatikai oktatáson belül helyet kapjon a Java technológia. Kiemelten támogatja azokat a felsőoktatási intézményeket, ahol már folyik a Java-oktatás, illetve ahol vállalkoznak beindítására. Ennek érdekében a szövetség egyhetes bentlakásos, a résztvevők számára díjtalan Java-szemináriumot szervezett a hazai felsőfokú informatikai oktatással foglalkozó intézményekben tevékenykedő oktatók számára. A június 29-én kezdődő szemináriumon összesen 25 egyetemi oktató vehetett részt (a jelentkezők száma ennél jóval nagyobb volt), akik az ország tíz felsőoktatási intézményéből érkeztek. A távolabbi tervek között szerepel a számítástechnika-tanárok bevezetése a Java-technológia rejtelmeibe és szoftverek felajánlása az intézmények számára.
Montana-iroda Székesfehérváron » Újabb vidéki irodát nyitott a Montana Rt., Szeged és Pécs után ezúttal Székesfehérváron. A kialakítandó országos hálózat harmadik állomásán, a Montana Rt. és a Griff Kft. közös irodájában évek óta Oracle-fejlesztéssel foglalkozó szakemberek dolgoznak, elsődleges feladatuk itt is a Forrás nevű ügyviteli rendszer Oracle-alapokra helyezése, valamint ennek a rendszernek a dunántúli régióban történő támogatása, ezen túl pedig a Montana Rt. tevékenységi körébe tartozó kereskedelmi és szerviztevékenység ellátása. Az iroda létszáma nyitáskor négy fő, tervek szerint az év végére tízre bővül. A Montana Rt. első félévi árbevétele meghaladta a másfél milliárd forintot, ez körülbelül 90 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában elért eredményeknél.
