Piacon a Win98

A Microsoft június 25-én több mint 40 országban kezdte meg a Windows 98 árusítását, és mintegy 200 PC-gyártó cég telepíti új számítógépeire az új operációsrendszer-verziót, köztük a legjelentősebb 25 számítógépgyártó is. Ez azt jelenti, hogy a nyár végére az eladott új PC-k kilencven százalékán a Windows 98 operációs rendszer lesz előtelepítve.

Ezek közé a gyártók közé tartozik például az Acer America, a Compaq Computer, a Dell Computer, a Gateway, a Hewlett-Packard, az IBM, a Micron Electronics, a Packard Bell NEC, a Sony Electronics, a Siemens Nixdorf és a Toshiba America. A Windows 98 elterjedését elősegíti majd az is, hogy a Microsoft OEM System Builders Programján belül több mint 10000 rendszerépítő cég, illetve szakember készít majd az új operációs rendszerre épülő testreszabott megoldásokat.

A Windows 98 beépített USB-támogatása elsősorban a hardvergyártók számára fontos, hiszen ez alapot kínál számukra érdekes, újító jellegű perifériák készítésére, akár joystickok fejlesztésével, akár fejlett digitális fényképezőgépek gyártásával foglalkozzanak is. Az USB-vel ezek telepítése sokkal egyszerűbbé válik.

A Windows 98 DVD- és televíziósugárzási lehetőségeket is kínál, így a televízióstuner-kártyával rendelkező PC-k már televíziós, illetve egyéb hálózaton sugárzott anyagok fogadására és megjelenítésére is képesek. A Microsoft a Windows 98 megjelenésével egy időben számolt be a Microsoft Plus! 98 megjelenéséről. A Plus! 98 különféle segédalkalmazásokat, munkaasztali jellemzőket és játékokat kínál a felhasználóknak, amelyek a Windows 98-cal futó PC-ket sokrétűvé és színesebbé teszi.

A Microsoft Support Online webhelyén több mint 200, Windows 98-cal kapcsolatos technikai cikket is kiadott (http://microsoft .com/support). A Windows 98 angol nyelvű változata 40 országban jelent meg júniusban, de 1998. november 1-jéig az angol nyelvű változaton kívül még a következő 30 nyelvre honosított változatot is kiadják: arab, baszk, katalán, cseh, dán, holland, angol, finn, francia, német, görög, héber, magyar, olasz, japán, japán NEC, koreai, norvég, lengyel, brazil portugál, ibériai portugál, orosz, egyszerű kínai, szlovák, szlovén, spanyol, svéd, thai, hagyományos kínai és török.

A Windows 95 és Windows 3.1 operációs rendszerekről átálló felhasználók számára a Windows 98 frissítő változatának ajánlott végfelhasználói ára Magyarországon 25000 Ft+áfa, a teljes terméké pedig 47900 Ft+áfa.


Telecomputer
3. évfolyam, 14. szám, 1998. július 13.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.