Üzletmenet

Microsoft-Onyx együttműködés » A Microsoft és a Magic Software Enterprise között az elmúlt évek alatt kialakult nemzetközi szintű együttműködés keretében az utóbbi időben a Microsoft Magyarország Kft. és az Onyx Kft. mint a Magic magyarországi disztribútora is több területen együttműködik, bevonva ebbe az Onyx hazai partnerhálózatát is. A Microsoft speciális áron fejlesztőcsomagot ajánl azon Magic-partnerek részére, amelyek jelenleg még karakteres Magic fejlesztőkörnyezetet, valamint nem SQL-alapú adatbázist használnak. Az együttműködés keretében az Onyx azt szeretné elérni, hogy a Magic-partnerhálózat minél több tagja az év végéig migrálja megoldását Magic V5 változatról a Windows NT környezetben Microsoft SQL Server adatbázis-kezelő felhasználásával működő Magic V8 verzióra. Ez az adatbázis-technológia sokkal megbízhatóbb alapot nyújt az alkalmazásoknak, mint az eddig felhasznált Btrieve adatmotorok.

ICL-Microsoft szövetség » Az ICL és a Microsoft bejelentette, hogy világméretű szövetségre lép. A kezdeti, hároméves szerződés keretében az ICL Európa legnagyobb üzleti informatikai kiképzési programját indítja el, amely 4000 munkatársának nyújt képzést, hogy elnyerjék a Microsoft Certified Systems Engineers (MCSE) és a Microsoft Certified Solution Developers (MCSD) minősítést. Az ICL hét „megoldásszállító központot" nyit, hogy gyorsítsa a fejlesztéseket, és biztosítsa a Microsoft-platformon futó rendszerek zökkenőmentes telepítését. A központokat az Egyesült Királyságban Bracknellben, Manchesterben és Belfastban valamint Stockholmban, a lengyelországi Katowicében (és Amerikában Redmondban és Wake Forestben hozzák létre. Az együttműködés várhatóan több mint ezer új munkahelyet teremt Európában a következő három évben, ennek közel a felét az Egyesült Királyságban, a meglévő ICL-szervezetekben vagy azok környezetében. A munkakörök többsége rendszermérnök és szoftverfejlesztő lesz.

Itt hatos FoxPro » A Microsoft bejelentette a Visual FoxPro 6.0-s változatát. A fejlesztőrendszer messzemenően kiaknázza az új Windows és Windows NT operációs rendszerek képességeit, támogatja a kliens-szerver és a Web-alapú alkalmazások készítését, az MTS (Microsoft Transaction Server) használatát, az ASP technológiát és az IIS-t. A tervek szerint nyár végén jelenik meg az új verzió.

A Sorost is támogatják » A Microsoft ingyenes Internet Explorerrel, az egyéb termékek esetében pedig az oktatási intézményeknek járó árkedvezménnyel támogatja a Soros Alapítványt, amelynek Kelet- és Közép-Európa húsz államában vannak érdekeltségei. Elsősorban a Windows '95 és az NT 4.0, valamint az Office csomag szerepel a listákon, de a felajánlásnak része ötven Soros-alkalmazott részvétele a Microsoft Certified Professional programban.

IQsoft-szerződések » Az IQsoft lett az INCOME munkafolyamat-elemző rendszer kizárólagos magyarországi forgalmazója. Ez a technológia a workflow rendszerek által kezelt munkafolyamatokat elemzi, ezáltal optimalizálásukat elősegíti. Ugyancsak e cégtől eredő hír, hogy májustól a cég az amerikai FileNet cég partnere, termékeinek, archiváló rendszereinek kizárólagos magyarországi forgalmazója.

CIB Bank-Pannon GSM együttműködés » A CIB Bank Rt. új szolgáltatása, a CIB Mobilbank a Westel 900 után a Pannon GSM előfizetői számára is lehetővé teszi, hogy amennyiben lakossági számlájukat a CIB Bank Rt.-nél vezetik, és a bankban előfizetnek erre a szolgáltatásra, azonnali információt kapjanak magán forint-, deviza-, valamint kártyaszámlájukon történt bármely változásról. Terhelés vagy jóváírás esetén a rendszer automatikusan rövid szöveges üzenetet (SMS) küld az előfizető mobiltelefonjára a tranzakcióról, illetve a pillanatnyi számlaegyenlegről. A rendszer a Pannon GSM által a tavalyi Ifabo kiállításon bemutatott PannonFutár szolgáltatáson alapul. A PanonFutár olyan lehetőség a tartalom-, információ-, valamint egyéb szolgáltató cégek számára, mellyel nagy mennyiségű rövid szöveges üzenetet küldhetnek a velük szerződésben álló ügyfeleik részére, valamint fogadhatnak üzenetet azoktól. A cégek saját telephelyükön működtetett rendszerükkel internet- vagy bérelt vonali összeköttetéssel kapcsolódhatnak a Pannon GSM hálózatához, melyen keresztül egyszerű parancsokkal alakíthatnak ki interaktív szolgáltatásokat ügyfeleik részére.

SBC-Ameritech fúzió » Az SBC Comunications bejelentette, hogy szándékában áll a hozzá hasonlóan helyi szolgáltatásokat végző Ameritech felvásárlása. (Az Ameritech a Matáv-részvények mintegy egynegyedét birtokolja.) A részvénycsere formájában lebonyolítandó ügylet értéke 61 milliárd dollár, amelyet még jóvá kell hagynia a szövetségi távközlési hatóságnak is. E két társaság az addig monopolhelyzetet élvező AT&T 1984-ben elrendelt feldarabolása nyomán jött létre, több kisebb regionális szolgáltatóval egyetemben. Ezen úgynevezett Baby Bell cégek összeolvadása a szakértők szerint csupán a befektetők számára kedvező, a részvények árfolyama mindenesetre a bejelentés óta töretlenül emelkedik. Az SBC és az Ameritech együttes forgalma 42 milliárd dollár volt.

Digitális tévéműsorok » Az O.tel.o német távközlési magáncég tervet nyújtott be az Európai Uniónak a digitális televíziós műsorok forgalmazásáról. A javaslat szerint a Kirch és a Bertelsmann cégek az O.tel.o vezetésével létrehozandó konzorcium révén forgalmaznák digitális műsoraikat. A konzorcium tagjai lennének a digitáliskábel-felhasználók, közöttük a legjelentősebb, a Deutsche Telekom is. A tervezet értelmében a Kirch és a Bertelsmann külön-külön terjesztenék műsoraikat, párhuzamosan a programok egy részének az O.tel.o-n keresztüli közös forgalmazásával, amelyért mindkét cég fizetne.


Telecomputer
3. évfolyam, 11. szám, 1998. június 15.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.