Faxot is, adatot is továbbít
Aranykártya a Psiontól
Szakmai fórumon ismerkedhettek meg a Psion PalmComp Kft. meghívott partnerei a Dacom Gold Card multifunkcionális kártyáival. Ismerős és mégis ismeretlen a vendéglátó cég neve: a zsebszámítógépeket, hozzávaló perifériákat, szoftvereket forgalmazó Psion Rendszerház ügyvezető igazgatója, Dés Tamás bejelentette, hogy a jövőben a kézi számítógép forgalmazást, a bolti terítést és az ehhez kapcsolódó feladatokat a Psion PalmComp Kft. látja el, így a Psion Rendszerház nagyobb energiát fordíthat a fejlesztésekre.
Az angol Psion Plc termékeinek magyarországi forgalmazója napjainkig több mint 50 ezer Psion-készüléket adott el, valamivel több mint kilenc éve foglalkoznak mobilinformatikával és mobilkommunikációval. Ez utóbbit képviseli az angol Dacom is, a Psion csoport tagja.
London melletti központjában tervezik és gyártják a Dacom Európa-szerte keresett termékeit. A cég 1996-os forgalma 25 millió dollár volt, az utolsó két évben az évi forgalomnövekedés elérte a 60 százalékot. A termékekre egy év teljes (hardverre és szoftverre vonatkozó, világszerte érvényesíthető) garanciát és ingyenes, élettartamukig tartó technikai támogatást nyújtanak.
A Dacom modemeket és kiegészítőket forgalmaz, Magyarországon PC-kártyák a legismertebbek közülük, azok közül is a GSM adatkommunikációt támogató kártyák. Termékpalettáján található az arany színéről könnyen felismerhető Gold Card, amelyből hazánkban négy hónap alatt már körülbelül 250 darab kelt el (a Nokia-kártyákat pótol(hat)ja a Gold Card).
A Gold Card kártyákat
24 országban értékesítik, és a forgalmi adatok alapján kontinensünkön piacvezető, annak ellenére, hogy nem kifejezetten alacsonyak az árai. Több termékcsoportban kínálják az esztétikus aranykártyákat. Faxot és adatot lehet továbbítani a Global Gold Card PC-s kártyákkal felszerelt noteszgépekkel bárhol a világon, könnyű használatukat egy országazonosító szoftver biztosítja.
Kábel nélküli fax- és adattovábbítást tesz lehetővé a Gold Card GSM-kártya, amelyről egy upgrade-csomaggal áttérhetünk ISDN-re. A Gold Card ISDN-család biztosítja az ISDN-működést, és modemként is funkcionál, lehetőséget nyújt nagy sebességű adatátvitelre.
