Telefon-korszakváltás

Összefonódik a vezetékes és a mobil

Az európai mobiltávközlési ipar túljutott a születését követő gyors növekedés szakaszán. Szakértők szerint a mobilrendszerek a továbblépéshez a vezetékesek telefonforgalmának egy részét veszik át.

Az elemzők egyetértenek abban, hogy az európai mobilkommunikációs piac országonként három-négy szolgáltatónál többet nem tud eltartani. Ezt a számot több nyugat-európai ország elérte, míg másokban éppen most adnak koncessziót a nemzeti piac minden bizonnyal utolsó mobilcégének. Az iparág szereplői és befektetőik a kezdeti lendület, a semmiből való fejlesztés nehézségei, a hosszú távú működés feltételeinek megteremtése után most már a normál üzletmenetre rendezkedhetnek be.

A francia IDATE tanácsadó cég előrejelzése szerint Nyugat-Európában 2001-re 125,2 millióra nő a mobil-előfizetők száma az 1997 végén nyilvántartott 52,2 millióról. Akkor a lakosság 31,5 százalékának lesz mobiltelefonja, szemben a jelenlegi 13,5 százalékkal. A cég szakértői szerint a fejlődés kulcsa az lesz, hogy a fiatalok a vezetékes helyett a mobiltelefont fogják választani. „Ezért arra számítunk, hogy a következő öt-tíz évben a beszédkapcsolatok egy része a vezetékesekről a mobilhálózatokra kerül, miközben az előbbieken nőni fog az adat- és internetforgalom" - mondta Anne Lapasset, az IDATE egyik munkatársa. Mindezek eredménye szerinte az lesz, hogy az európai vezetékes és mobilszolgáltatók közös előfizetési csomagokat ajánlanak majd, esetenként közös hálózatokat építenek ki. Nagy-Britanniában a Vodafone megállapodott a Energisszel és a Racal Telecommal, hogy vezetékes szolgáltatásához felhasználja azok hálózatát is, és úgy tudni, a Cable&Wireless tulajdonában lévő a One-2-One-nal közösen fejlesztik a kétféle hálózaton egyaránt használható végkészüléket.

A vezetékes szolgáltatók időben megérezték, hogy a mobiltelefónia a rovásukra is fejlődik. Nem véletlen, hogy sok európai mobilcég mögött nagy vezetékes távközlési vállalatok állnak. Ez az összefonódás minden bizonnyal megkönnyíti a kétféle telefonszolgáltatás közeledését egymáshoz.


Telecomputer
3. évfolyam, 11. szám, 1998. június 15.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.