Rajzológépek

Grafikusok, művészeti érdeklõdésű felhasználók, gyerekek és felnõttek egyaránt használhatják a Wacom digitalizálótáblákat, amelyek számítógépen szabadkézi rajzolást tesznek lehetõvé. A számítógéppel összekötött A6-A2 méretű nyomásérzékeny műanyag táblára speciális, szintén nyomásérzékeny, állítható vonalvastagságú ceruzával lehet rajzolni. A hagyományos egérfunkciókat is ellátó vezeték nélküli ceruza másik vége radírként működik. Az eszköz DOS-, Windows-, Macintosh-környezetben használható, kompatíbilis az AutoCAD-del és minden olyan programmal, amely a Microsoft mouse-t kezelni tudja.

Az érdeklõdõk ki is próbálhatták az új eszközt a Compfairen a Mikropo standján. A cég kínálatában a hagyományos számítástechnikai termékek mellett megjelent a rendszerintegrációs üzletág, ennek keretében kulcsra kész rendszereket szállítanak, HP-partnerként tevékenykednek és Microsoft Windows NT technológia bevezetését vállaják.

Továbbra is hangsúlyos terület a vizuáltehnológia. A fóliavágók piacán az eszközök kínálata mellett mérnöki rendszerek kulcsra kész kialakítása jellemzõ, valamint az igen nagy méretű színes nyomtatás. Nemrégiben kezdõdött a nyomdai levilágítók forgalmazása, már a kezdeti eredményekbõl látszik, hogy kedvezõen fogadta a piac.


Telecomputer
2. évfolyam, 20. szám, 1997. október 27.text


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.