Habár a szakértõk és a megoldást kínáló vállalkozások idejében félreverték a harangot, a döntéshozók mégis késlekedtek, késlekednek az 1999 szilvesztere után az informatikai rendszerekben várható káosz megelõzésében. Valamit jelez a gondok nagyságából egyrészt a programozói fizetések hatalmas, évi húsz százalék körüli emelkedése az Amerikai Egyesült Államokban, másrészt az, hogy újabb amerikai tanulmányok szerint az államigazgatásban a felkészülés költsége majd a felével lesz több annál, amit az alig hét hónappal ezelõtt végzett felmérés készítõi kihoztak. A mostani becslés már 3,8 milliárd dollárról szól 1996 és 2000 között.
Egy kaliforniai képviselõ, korábban egyetemi tanár is kutakodott, és 24-bõl mindösssze egyetlen olyan kormányszervet talált, ahol majdnem úgy állnak a felkészüléssel, ahogyan az elvárható, a szociális biztonságért felelõs hivatal. A megvizsgált kormányszerveket A, B és C-vel osztályozták, de ezen belül is van még „alá" és „fölé". Néhány hivatal, közöttük az oktatásügyi minisztérium osztályozhatatlannak bizonyult, annyira le vannak maradva a felkészülésben.
A szakértõ szerint a korábbi, februári költségbecslés, amely 2,3 milliárd dollárt mondott, éppúgy irreális volt, mint a most közzétett 3,8 milliárd dolláros. Szerinte ugyanis ahogy közeledünk 2000. január elsejéhez, úgy nõ, és egyre meredekebben, a programok, információs rendszerek átállításához szükséges emberi munka költsége.
