Röviden

Szoftver mezõgazdászoknak >> Körülbelül 180 cégnél alkalmazzák országszerte az Agroorg integrált ügyviteli információs rendszer ipari, kereskedelmi és mezõgazdasági változatait. A felhasználók fele a mezõgazdaságban tevékenykedik, nekik készültek a földbérlet-nyilvántartási, a növénytermesztési és a baromfi ágazat irányítási modulok. A programrendszer bõvítésénél a széles körben használható megoldások mellett (ilyen például az útnyilvántartás vagy a készülõ kontrollingrendszer) több felhasználói körre is gondoltak. A szolgáltatási modul a mezõgazdasági vállalkozások által nyújtott szolgáltatásokat adminisztrálja. Gyakran elõfordul, hogy kis földtulajdonosok nem tudják a föld megműveléséhez nélkülözhetetlen drága gépeket megvásárolni, ezért szolgáltatásokat vesznek igénybe, például a szántásnál, vetésnél, aratásnál. Az említett program, amely önállóan és az integrált rendszer részeként is működik, az így keletkezett nagy mennyiségű, sokféle, kis értékű számlákat kezeli, amivel tehermentesíti a központi rendszert. Ugyancsak számítógépes megoldást dolgozott ki a cég olyan speciális területekre, mint a bértárolás vagy a szárítás.

ICL-elnök Budapesten >> Október 8-án az ICL Hungary volt a házigazdája az ICL Európai Stratégiai Tanács ülésének. Ebbõl az alkalomból hazánkba látogatott Keith Todd, a londoni központú ICL elnök-vezérigazgatója, aki az ICL Hungary által a közelmúltban kihirdetett Sulinet eszközszállítási tenderrõl is nyilatkozott, amelynek egyik nyertese az ICL lett. Elmondta, hogy ha már az iskolában megismerik a gyerekek az Internetet, akkor Magyarországnak komoly esélye van arra, hogy kikerüljön olyan hibákat, amelybe a fejlettebb országok beleestek, ugyanis hazánk rögtön a hálózati számítógépek világába lép be. Az ICL komoly nemzetközi tapasztalatokat szerzett az oktatás területén. Iskolai oktatásra készült, multimédia alapú oktató szoftvereit számos helyen használják, ennek alapján a Sulinet programban is tervezik multimédia-alapú oktatócsomagok, valamint oktatási módszertan szállítását.

Az Interneten a Kerszöv >> Közel tizennyolcezer elõfizetõ munkáját segíti nap mint nap a CD-jogtár, CD-céghírek és CD-telefonkönyv. Aki a jogszabályváltozásokat két frissítés között is követni szeretné, az Interneten keresztül ezt megteheti. Ugyancsak Interneten, hagyományos telefonvonalon vagy ISDN-kapcsolaton keresztül lehet hozzáférni az Igazságügyi Minisztérium céginformációs rendszeréhez. A Compfair látogatói már megismerkedhettek a Kerszöv által kínált legújabb lehetõséggel, nevezetesen, hogy megjelent az Interneten Magyarország közigazgatási kalauza. Segít a tájékozódásban az a lehetõség is, hogy a cég Web-szerverén megtalálhatóak a Fõvárosi Bírósággal, a megyei bíróságokkal és az önkormányzatokkal kapcsolatos közérdekű tudnivalók , mint például cím, telefonszám, ügyfélfogadási idõk. Ez utóbbi, közérdekű tudnivalók ingyenesen hozzáférhetõk.

Új CD-ROM--kiadó >> A Woodstone CD-ROM Fejlesztõ és Kiadó Kft. három hónap alatt hat új termékkel jelent meg. A nyelvekkel foglalkozó kiadványok közül a Nyelvstúdió angol- és németnyelv-oktató CD-ROM elsõ és második kötetét a Compfairig összesen 2900 példányban adták el (az egyik öt, a másik három hete volt ekkor forgalomban). Az elsõ kötet a kezdõknek szól, a második azok számára készült, akik alapismeretekkel már rendelkeznek. A fejlesztõk többek között képregényszerű megjelenítéssel, beépített keresztrejtvénnyel igyekeztek a nyelvtanulók érdeklõdését fenntartani. Szintén ennek a két nyelvnek az elsajátítását segíti a már ismert Nyelvész sorozat harmadik kötete. A többi kiadvány a Föld állatait, illetve Magyarország és Budapest térképét és nevezetességeit mutatja be, a harmadik pedig 4000 magyar betűkészletet tartalmaz. A közeljövõben további két termékkel jelentkezik a cég, megjelenik a 90 ezer szóból és kifejezésbõl álló angol-magyar, magyar-angol beszélõ szótár, valamint a 21 kötetes Révai Nagylexikon hipertextes változata, amelynél már nemcsak címszavakra, hanem bármilyen szóra vagy szótöredékre lehet majd keresni.


Telecomputer
2. évfolyam, 20. szám, 1997. október 27.text


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.