Október 10-én folytatódott az Antenna Hungária Rt. szeptember 26-án megkezdett és a részvények 87,2 százalékát kezelõ ÁPV Rt. javaslatára két napirendi pont, valamint az ezekkel összefüggõ esetleges alapító okirat módosítása tárgyalásában elhalasztott rendkívüli közgyűlése. A társaság döntéshozó fóruma elfogadta a legnagyobb részvényes tõkeemelésre vonatkozó javaslatát, miszerint a Magyar Köztársaság kormányának 2184/1997-es (VII. 3.) határozata értelmében lehetõséget biztosít az Országos Rádió- és Televízió Társaság (ORTT) számára - annak döntésétõl függõen - zártkörű tõkeemelés formájában, hogy az Antenna Hungária Rt.-ben 25 százalékos tulajdonrészt szerezhessen névértéken. A tõkeemelés összege 3,45 milliárd forint, miáltal a jegyzett tõke 13,8 milliárdra emelkedhet. A közgyűlés a lejegyzés kezdõ napjának október 13-át, zárására november 30-át állapította meg. Ennek kapcsán döntöttek az alapító okirat alaptõke nagyságára vonatkozó egyik pontjának módosításáról is, illetve felhatalmazták az rt. igazgatóságát a tõkeemelés végrehajtásával kapcsolatos intézkedések megtételére.
