Vizuális számítástechnika

Saját fejlesztésű 3D grafikai technológia beépítését ígéri az AMD a K6 processzorba. Szándékaik szerint ez a változtatás a személyi számítógép képfeldolgozó rendszerré való átalakulásához, a Microsoft Windows alternatívájának kialakulásához vezethet. Az AMD feltett szándéka, hogy az AMD-3D technológia révén a korábbinál jobban megkülönböztesse magát az Inteltõl, és lehetõvé tegye a valóságszerű képi megjelenítést. Alapváltozatban háromszáz megahertzes órajellel lesz meghajtható az 1998 elejére ígért AMD-K6 3D MMX, de várható a 350 megahertzes változat is. Az új processzorral a Socket 7 aljzatnak egy módosított változatával is elõállnak, ez lesz a Super 7. A 3D utasításkészletet már támogatja a Microsoft Direct X-t és a legnépszerűbb háromdimenziós játékok fejlesztõi is számolnak vele az AMD szerint. A mainál gyorsabb MPEG2, és általában az AMD 3D-vel megvalósított, a mainál élethűbb multimédia megjelenésére is számítani lehet a házi számítástechnikában. Az AMD vezetésének középtávú célja, hogy a személyi számítógépbe kerülõ mikroprocesszorok harminc százalékát, 1988-ban pedig 15 millió darabot tõlük vegyenek. Már most bejelentette az AMD elnöke azt is, hogy 1999-ben - amikorra az Intel a 64 bites mikroprocesszor gyártásának beindítását ígéri - megkezdik a hetedik generációs, 500 megahertzesnél is gyorsabb AMD-K7 készítését. Ez a termék már az Intel Pentium II-höz kialakított aljzatba illik majd bele.

Pozíciójának erõsítését attól is várja az AMD, hogy mások belevágnak a 3D technológiával dolgozó lapkák gyártásába. Ennek érdekében nyílt licenc politikát hirdettek, bárkinek hajlandók engedélyezni a felhasználást.


Telecomputer
2. évfolyam, 20. szám, 1997. október 27.text


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.