Számos külhoni számítástechnikai, informatikai cég elnöke, vezérigazgatója, egyéb beosztású vezetõje vett részt Budapesten az ETRE konferencián, amelyen stratégiai kérdéseket beszéltek meg, egymás elõadásait hallgatták. Hasonló konferenciákat nyilván más iparágakban is rendeznek, az informatika azonban kiemelt iparágnak számít. Amerika nem utolsósorban az informatikának köszönheti, hogy az utóbbi öt évben sikerült megerõsítenie vezetõ szerepét a világban, a világgazdaságban - hallhattuk a konferencia résztvevõinek egyikétõl, Eckhard Pfeiffertõl, a Compaq elnökétõl sajtótájékoztatóján.
A Compaq a világ legnagyobb PC-gyártója. Magyarországon tõle veszik évente a legálisan forgalomba kerülõ PC-k mintegy tíz százalékát, és ezzel a részesedéssel az Albacomp után a második legnagyobb a piacon.
A hivatalos Magyarország nagy reverenciával fogadta be a konferenciát. Két miniszter - Lotz Károly és Magyar Bálint - ragadta meg az alkalmat, hogy elmondja, milyen hatalmas erõvel támogatja tárcája az Internetet. Eckhard Pfeiffert Göncz Árpád is fogadta, s át is nyújtotta neki a Neumann Társaság által alapított Neumann János-díjat. Ritka kivételként az ETRE résztvevõi közül - csakúgy mint Jim Barksdale, a Netscape elnöke - Eckhard Pfeiffer sajtótájékoztatót is tartott. Ezen tájékoztatást kaphattunk arról, miben látja a Compaq jövõbeni fejlõdésének zálogát.
Ami talán a legsűrűbben elhangzott, az az Internet ellenállhatatlan elõretörése, és ami ebbõl következik, a szabványosság, a nyílt rendszer követelménye.
A számítástechnika történetében a nyílt rendszer a UNIX alaprendszerhez kapcsolódik. Ma a nyílt rendszeren azt értjük, hogy mindegy, ki készít egy eszközt, az szabványos csatlakozófelületen képes kapcsolatra lépni más gyártók termékeivel.
(Folytatás az 5. oldalon)
(Folytatás az 1. oldalról)
A nyílt rendszerek másik fontos jellemzõje, hogy a programok minden, az elõírásoknak, szabványnak eleget tévõ rendszerben egyformán használhatók, átalakítás nélkül. Beszélnek heterogén rendszerrõl is az iparban, ezen azt kell érteni, hogy egy helyi vagy távolsági hálózatot több szállító termékeibõl raknak össze, s azok kiválóan működnek együtt.
Szó volt a moduláris vállalati alkalmazások elõretörésérõl és arról, hogy a piac méretezhetõ, a növekedést követni képes adattárakat vár. Ezt a méretezhetõséget a Compaq nemrég erõteljesen kitágította, amikor megvásárolta a nagyszámítógépet gyártó Tandemet. A Tandem az utóbbi idõben belefogott a Microsoft Windows NT-vel működõ adattár számítógéprendszerek gyártásába is. Ezért a Compaq és a Tandem gyártmányskálája összeilleszthetõ, s az egyesült cég már mindenhez tud számítógépet ajánlani, az otthoni személyi számítógéptõl a megállás nélkül működni képes, nagy teljesítményű rendszerig, amellyel például az internetes kereskedelem működtethetõ.
Ez a felvásárlás és a többi, a hálózati eszközöket készítõ Thomas Conradé már alapot szolgáltat Pfeiffernek a kijelentésre: a Compaq ma már jóval több, mint egy PC-gyártó. Ez a gondolat azonban tovább vezet a tervek felé. Ma a Compaq ötödik a világranglistán számítástechnikában az IBM, a HP, a Fujitsu és a NEC mögött. A cél elõrerukkolni legalább a harmadik helyre 2000-ig. Ezt azonban nem csak a piaci részesedés növelésével, hanem - mint hallottuk - további bõvüléssel, felvásárlással igyekeznek majd elérni.
A Telecomputer kérdésére, amely egy szoftverházzal való esetleges egyesülésre vonatkozott, Eckhard Pfeiffer megfontolt választ adott. Elmagyarázta, hogy a Compaq nem IBM, és nem is akar olyan összetett lenni, a számítástechnika minden szegmensében jelen lenni az integrált áramkörök gyártásától a rendszerintegrációig. Arra sem törekszenek, hogy alaprendszert készítsenek, erre ott van partnernek a Microsoft, a unixos SCO, a hálózatirendszer-specialista Novell. Két olyan területe van a programkészítésnek, amelyben a Compaq érdekelt lehet, az egyik a különféle eszközök készítése, amit nem fejtett ki részletesen, a másik pedig a vállalati informatikához szükséges, egyre inkább standardizálódó ügyviteli programoké. Ezen a területen - ha egyesülésrõl nem volt is szó, de - hosszan ecsetelte Pfeiffer az együttműködést a Compaq és az SAP között, kiemelve, hogy Waldorfban, az SAP fellegvárában sok Compaq-alkalmazott dolgozik azon, hogy az SAP R/3-hoz a Compaq számítógépei minden versenytársénál alkalmasabbak, jobbak legyenek. A kérdésre adott, a szokásosnál valamivel mélyebb és komolyabb válaszból az természetesen nem is derülhetett ki, hogy a Compaqnál melyik szoftverház beolvasztásán dolgoznak, de az érezhetõ volt, hogy a kérdés napirenden van. Más szóval, a Compaq valóban igyekszik ebben az irányban, a programozás felé is diverzifikálni tevékenységét.
Pfeiffer bár egyedül beszélt, nem egyedül érkezett Budapestre. Vele volt az Európában, Közel-Keleten és Afrikában az eladásokért felelõs alelnök, Zelimir Ilic és a marketingigazgató Matti Virtanen is. Zelimir Ilic jól ismeri Magyarországot, mert korábban a kelet-európai részleget vezette.
A Compaq Magyarország igazgatója, Drajkó László erõteljes tempót diktált a Compaq elnökének. Az államelnöknél tett látogatás, az ETRE-elõadás és a sajtótájékoztató mellett találkoznia kellett a magyarországi nagy Compaq-vásárlók képviselõivel, a viszonteladókkal, nagykereskedõkkel, egyszóval mindenkivel, akin - Drajkó és munkatársai mellett - a Compaq idén várhatóan a 35 millió dollárt is meghaladó magyarországi bevételének zöme múlik majd.
Vargha Márton
