György Miklós lett a Pannon GSM Távközlési Részvénytársaság vezérigazgatója. A Chinoin volt vezérigazgató-alelnöke október 1-jével lépett be új cégéhez, ám az érdemi munkát csak 1998. január 1-jével veszi át Björn Flakstadtól, aki Emri Gussi távozása óta megbízott vezérigazgatóként irányítja a vállalatot. György Miklóst szűkkörű sajtótájékoztatón néhány nappal ezelõtt mutatta be Arve Johansen, a Pannon GSM elnöke, aki egyúttal a társaság eddigi eredményeirõl és terveirõl is beszélt.
A tulajdonosok úgy látják, hogy a társaság eddigi eredményei minden reményen túlmutattak. Többek között erre utal, hogy a piaci kereslet kielégítése érdekében 1994, azaz az indulás óta szinte minden évben felül kellett bírálni a terveket. A cég mérete például akkora, amekkorára az indulás idején csak tíz év múlva számítottak. Az indulás idején csak 140 ezer elõfizetõ belépésére számítottak az ezredfordulóig. A jelenlegi 240 ezer elõfizetõ száma év végéig várhatóan 280-300 ezerre gyarapodik, s a remények szerint jövõre már nyereséget is elkönyvelhet a társaság.
Ilyen eredmények hallatán természetesen felvetõdik a kérdés: miért is távozott Emri Gussi a Pannontól. A társaság menedzsmentjének válasza szerint elérkezett az az idõ, amikor a külföldiek helyett magyar vezetõnek kell irányítania a vállalatot. A magyar származású svéd vezérigazgatót - akire hálával gondolnak vissza a Pannon-tulajdonosok - hároméves szerzõdés kötötte a vállalathoz. Ennek lejárta elõtt kezdtek keresni egy olyan menedzsert, aki képes átvezetni a Pannont a következõ három-öt éves idõszakon, azaz az ezredfordulón. A cél az, hogy a Pannon GSM élén nyugati munkastílusú, profi vezetõ álljon, s az új vezetõvel új dimenzió nyíljon.
Johansen cáfolta a feltevést, mely szerint társasága a Westel 900 GSM-et akarja utolérni. Mint mondta, meggyõzõdése, hogy a Pannon nem egy ponton többet ért el, mint vetélytársa. Jobbnak ítéli többek közt a Pannon ügyfélszolgálatát és hálózatát is. Ami pedig a két 900-as társaság közötti árversenyt illeti, az elnök szerint igazából a belépési díjban kell versenyképesnek maradniuk.
A Pannon GSM az ezredforduló táján egymillió körüli elõfizetõre számít. A társaság prognózisa szerint a hazai három mobiltelefon-társaságnak ekkor már együttesen 1,8-2 millió elõfizetõje lesz.
György Miklós 1944. április 18-án született Kolozsvárott. Közgazdászdiplomáját Baselben szerezte, de azt megelõzõen tanulmányokat folytatott Moszkvában, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében is. 1970-tõl a Sandoz, illetve a Sanofi alkalmazásában állt Baselben, Párizsban, Bécsben, Szöulban és Tokióban. 1991-tõl a Sanofi tulajdonában lévõ Chinoinnál kapott vezetõi megbízást. Angolul, franciául és németül beszél.
GSM-világrekord
A Pannon GSM háromfõs csapata október elsõ két napján felállította a GSM-telefonálás világrekordját. Egy közel 1200 kilométeres országos autós túrán, közel húszórás vezetés alatt ezerkétszáz telefonhívást bonyolított le a mobil irodának berendezett gépkocsiban utazó három fiatalember. A mobil iroda egy GSM-telefonnal összekötött hordozható számítógép volt, amelyen keresztül faxokat, elektronikus leveleket lehetett küldeni és fogadni, illetve az Interneten barangolni. A telefonálós világrekord eseményeit az Interneten, az Internettó újságban is lehetett követni, a híreket és a digitális kamerával készített képeket a Pannon GSM hálózatán keresztül továbbították. A világrekord felállításának fõ célja a Pannon GSM marketingesei szerint az volt, hogy felhívja az elõfizetõk és a közvélemény figyelmét az 1998. január elsejétõl kötelezõ kéz nélküli autós kihangosító készletek megfelelõ használatára.
