Szoftverfejlesztés az IBM-nél

Vajon melyik cég a legnagyobb szoftverszállító a világon? Nos ezt a címet az IBM, a világ legnagyobb számítógépgyártója birtokolja, 1996-ban tizenhárommilliárd dolláros forgalommal. A tizenhat legnagyobb légitársaság helyfoglalási rendszere, a legnagyobb bankok információs hálózata és még több ezer más rendszer alapszik nemcsak hardverben, de szoftverben is az IBM termékeire. Erről, és részleteiben az IBM szoftvereiről volt szó az egynapos konferencián, amelyen New Yorkból, az IBM összevont szoftverrészlegének projektirodájáról érkezett előadók igyekeztek növelni a bizalmat a meghívottakban az IBM-vívmányok iránt.

John. J. Shedletsky átfogó előadást ntartott arról, hogyan látja az IBM az nügyviteli számítástechnika fejlődését. Nagyjából ugyanúgy, mint ahogyan az 1995. decemberében megjelent „IBM's Software Strategy" című tanulmányban olvastuk David H. Andrews és Christopher Deakin tollából, illetve számítógépéből. Vagyis kezdetben voltak a háttéralkalmazások, ez volt az az időszak, amikor az OTP-ben meg a Díjbeszedőnél hatalmas papírkötegekben kutakodtak az ügyintézők, amikor valami eltérés volt az ügyfél papírjai és a számítógépes nyilvántartás között. Ezt követte a - Magyarországon kihagyott - fejlődési fok, amikor már nemcsak papíron, de előbb telexgépeken, aztán egyszerű terminálokon is lehetett keresni a központi számítógép adatai között. Majd megjelent a nyolcvanas évek elején a személyi számítógép, s amit csak lehetett, erre tettek rá. A személyi számítógép korszakának csúcsa a helyi és távolsági hálózatok kiépítése, a kliens/adattár alkalmazások elterjedése. Ma már a nagy bankokban Magyarországon is ilyen országos számítógépes hálózaton tartják az adatokat, s azokhoz egyre inkább hozzáférhet az ügyfél otthonából, irodájából számítógépen keresztül. De még csak közvetlen telefonhívással. A kilencvenes évek közepén-végén kialakulni kezdett világ ettől abban különbözik - és ez a fejlődésnek az a fázisa, amelyet hálózati számítástechnikának nevezhetünk -, hogy minden számítógép, minden számítógépen tárolt adat fizikailag elérhetővé válik a többiről. A hálózat pedig, amely ezt lehetővé teszi, az Internet. Egyes légitársaságok már elfogadnak helyfoglalást az Internetről, de mint a gomba szaporodnak azok a szolgáltatások, amelyek a világhálón fogadják az ügyfeleket.

A legnagyobb különbség a kliens/adattár filozófia vagy paradigma és az internetes között az, hogy az egyik esetben, ha az ügyfél a távolból akar valamit intézni, akkor külön telefonszámra van szüksége, a másik esetben viszont egyetlen hívás után mindenhová eljuthat.

Ami mindezt lehetővé teszi, hangsúlyozta John J. Shedletsky, az a szabványos megoldások elterjedése. Az Interneten folyó adatcserébe csak szabványos eszközökkel, szabványos adatcsomagokkal lehet bekapcsolódni, s ez azt is jelenti - tehetjük hozzá -, hogy már középtávon megszűnik a gyártók hegemóniájának a lehetősége. Amint átkerülnek az adatok, a programok és a számítások a központi adattárházakba, amint általánosan elterjed a vékony kliens, az NC és az azt huszonnégy órában, az év minden napján kiszolgáló számítógéprendszer, amint végérvényesen felzárkózik a Windowsok és egyéb grafikus alaprendszerek mellé a világháló-tallózó, mint a felhasználóval kapcsolatot tartó általános kezelői felület, már mások lesznek a vásárlói tájékozódás lehetőségei és szempontjai, mint ma. Ez azonban még jó pár év, most még az első lépésnél tartunk; mint az az előadás további részéből kiviláglott, a nyitott, szabványos, internetes eszközökre épülő vállalati információs rendszer, az intranet kialakulásánál, elterjedésénél.

Három fő eleme van az IBM szerint a hálózati számítástechnikát megvalósító rendszernek. A középpontba teszik a nagy programrendszereket, adattárakat, a közvetítő középső részbe a világháló-kiszolgálót, amely közvetít a harmadik rész, a felhasználó munkaállomása között. Ez utóbbin fut a világháló-tallózó, amely megjeleníti a vele közvetlen kapcsolatban álló középső rész közvetítésével hiperszöveg vagy kis programocska, objektum,

például Jáva-applet formájában érkező eredményeket, táblázatot, szöveget, képet, filmet, egyebet, amit csak el tudunk képzelni.

Erről a háromrészes hálózati számítástechnikai modellről még sokat hallottunk az IBM-napon, és még sokat fogunk hallani másoktól is, még ha nem mondják is ki, hogy erről van szó. Hiszen ez valósul meg ott, ahol a Lotus Domino 4.5 együttműködést támogató rendszerre bízzák az ügyintézők közötti kapcsolat, az iratmozgatás, az időpont-egyeztetés és még sok más irodai feladat összefogását. A hagyományos kliens/adattár felépítésű Lotus

Notest ugyanis akkor nevezték át Dominónak, amikor kiegészítették a közvetítő résszel, lehetővé tették a szolgáltatások elérését Internet/intranet hálózatból, világháló-tallózón keresztül is.

Előadása második részében John. J. Shedletsky foglalkozott a költségekkel, természetesen azt hangsúlyozva, hogy a kliens/adattár modellt az okos munkahelyi gépekkel (értsd PC-kel) drágább fenntartani, mint a háromrészes hálózati számítástechnikáét. Ezt az IBM Network Station modellek, majd különféle világhálós kereskedelmi alkalmazások bemutatása követte, melyek közül a legérdekesebb az amerikai adóbevallási ív volt - ott ugyanis már benyújtható az adóbevallás az Interneten keresztül.

A nap többi előadója John. J. Shedletsky átfogó előadásának egy-egy részletét világította meg. Szakemberek érdeklődésére tarthat számot a Microsoft NT Server központi hálózati alaprendszer skálázhatóságát boncoló előadás. A kísérletben az NT Back Office teljesítményét vizsgálták különféle terhelési körülmények között. Az eredmény már az előadás kezdetén megjósolható volt - IBM-napon voltunk -, megtudtuk, hogy ha már sokféle igényt kell kielégíteni, akkor a Microsoft NT lelassul, tehát a jó teljesítmény eléréséhez érdemes külön számítógépekre telepíteni az egyes Back Office-részeket. Kell egy külön hálózati központ, egy adatbázis-kiszolgáló, egy Exchange levelezőrendszer, egy adatállománytár a felhasználók anyagai számára és egy SMS, ami öt számítógépet és öt önálló NT Servert jelent. Maga a Microsoft is ezt ajánlja, csakhogy ha egy hálózatban öt NT Server dolgozik egyszerre, azok működése csak nehezen hangolható össze.

Az előadás konklúziója, hogy párszor tíz felhasználó kiszolgálására és egyszerre egyfajta hálózati alkalmazás befogadására alkalmas az NT. Ha már többen vannak a hálózatban, és összevissza mindenféle igényekkel lépnek fel, vagyis nem mindenki pontosan ugyanazt a programot használja, hanem van, aki levelez, van, aki egy adatbázissal dolgozik, van, aki adatállományokat pakolgat ide-oda, akkor már érdemesebb valami mást választani. Hogy az előadók mit ajánlottak, azt az olvasó fantáziájára bízzuk, a mi következtetésünk kicsit árnyaltabb. Ha elfogadjuk az új paradigmát, a kliens/adattár felépítés helyett a hálózati számítástechnikát, akkor is még kell egy kis idő ennek kiteljesedésére. A kérdés az, hogy mit érdemes

használni, vásárolni az átmenet idejére, és ebből a tesztből az szűrhető le, hogy nem feltétlenül a Microsoft NT-t, vannak jól bevált, nyílt, és az új paradigmát már ma is jól kiszolgáló rendszerek, PC-sek és mások egyaránt, amelyeket érdemes döntés előtt megnézni, tanulmányozni.

Vargha Márton

Mit tesz az IBM 1997-ben
a hálózati számítástechnikáért?

• Fejleszti és árulja a Network Stationt, a sovány klienst.
• Megnövelte az adattárak, a sovány klienst kiszolgáló központi számítógépek teljesítményét.
• Kialakította a hálózati számítástechnika kereteit (Network Computing Framework).
• Piacra bocsátotta a Lotus Domino 4.5, világhálós szolgáltatásokkal kiegészített Notes adattárat.
• Elkészítette a klasszikus adatbáziskezelő, a DB2 új változatát, a DB2 Universal Database-t.
• Készített egy Component Brokert az objektumok hálózati kezelésére.
• Fejlesztőeszközöket készít a Jávához.
• Jávás számolótábla-programot készített, a Konát.