Egy kis Motorola-történelem

Az autórádiótól a mobiltelefonig

A tavaly mintegy 28 milliárd forgalmat elérő Motorola története az 1920-as évek elején kezdődött. Paul Galvin és bátyja, Joseph, Amerikában megalapította a Galvin Társaságot, amely 1947 után Motorola néven vált közismertté. Első világraszóló felfedezésük az autórádió volt, ez alapozta meg üzleti sikerüket és hírnevüket. A harmincas évek második felében az autórádió-üzlet gyorsan bővült, a vállalat piacvezetővé vált a rádióiparban Amerikában, az amerikai otthonok több mint felében Motorola-rádiót hallgattak. Ekkoriban kezdtek távközlési termékekkel is foglalkozni. Csatlakozott a céghez az FM-hullámú rádiózás és a félvezető-technológiák fejlesztésének úttörőjeként számon tartott Daniel E. Noble, vezetésével megalapították a távközlési részleget. 1941-ben a Motorola fejlesztette ki az első hordozható URH-rádiót, mégpedig az amerikai hadsereg hiradósalakulatai számára, ez a „handle talkie" a II. világháború szimbólumává vált. Mérete ugyan sokszorosa volt a mai készülékekének, de egy mérföldes hallótávolsága a kor technikájában nagy szenzáció volt.

A negyvenes évek végén már televíziókat is készítettek, legendás „Arany kilátás" modelljükből több mnt százezer darabot adtak el. 1949-ben már több tízezer ember dolgozik a Motorola gyáregységeiben.

Az ötvenes évek közepén a Motorola nevéhez fűződik az első, ingzsebben elférő tranzisztoros rádió. 1969-ben, az első Holdra lépő ember, Niel Amstrong asztronauta híres szavait - „Kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek" - egy Motorola-készülék sugározta a Földre.

Aztán jött a mikroprocesszor s vele az új termékek sora: személyhívók, operátorok, autóvédelmi, űrkutatási, szmítástechnikai eszközök. Majd a mobiltávközlés: 1989-ben mutatta be a Motorola azt a MicroTac készüléket, amely elődeihez képes csekély méretű volt. A Motorola volt az első mobiltelefon-gyártó, amely áttörte a 120 grammos határt 1994-ben, majd a százgrammos bűvös határt 1996-ban: a StarTAC a világ egyik legkisebb és legkönnyebb mobiltelefonja, afféle „ruhakitűzőként" lehet viselni. 98 grammjával 130 órás készenléti időre képes.

Mobil-mondatok

Egy törpe mobiltelefon-készülék a Motorola egyik legújabb fejlesztése: a StarTAC 110 típusjelű készülék szóbeli parancsokra is reagál és tárcsáz (például telefonszámot vagy nevet tárcsáz, illetve kiválaszt telefonkönyvből vagy hívást ismétel). S ráadásul a telefonszámokat, a rövid üzeneteket színes kijelzőn mutatja.

Smart mobiltelefon néven a Motorola olyan zsebméretű, mobil, multifunkciós kommunikációs rendszert készített, amely mobiltelefon, elektronikus jegyzetfüzet, menedzserkalkulátor (munkaszervező, határidőnapló) és elektronikus leveleket küldő-fogadó állomás is egyben. A berendezés úgy néz ki, mint egy mobiltelefon-készülék, és a gombokon kivül egy tollal is lehet a menüt vezérelni, mert a képernyő érintésre érzékeny.

A Dataquest piackutató intézet jóslata szerint az ezredfordulóig Európában mintgy hatmillióan használják a GSM-hálózatokat adatátvitelre is. 1996 végén ez a szám még csak 400 ezer volt. A Motorola CELLect3 PC-kártyájával már most nagy sebességgel lehet adatokat, faxokat küldeni-fogadni, akár mobil-, akár normál telefonvonalakon. Fax üzemmódban a kártya 966 bit/sec-s sebességgel dolgozik, de mivel bír minden szokásos adattömörítési technikával, GSM-hálózaton akár 56 ezer bit/sec-ra is lehet növelni az adatok átviteli sebességét.

A Motorola MicroTAC 8900-as készüléke automatikusan képes választani a különböző GSM-hálózatok közül, azaz ha nem áll rendelkezésre 1800-as GSM-hálózat, akkor automatikusan rákapcsolódik egy 900-asra. A kétsávos technológia a készülék használói számára az egész világra kiterjedő roaming (barangolási) lehetőségeket nyit meg. Megfelelő akkumulátorral akár 13 órás beszélgetési és 220 órás készenléti időre is képes. A 9600 bit/s sebességű adatátvitelt Motorola CELLect 3-PC kártyával 56 ezer bit/s-ra lehet növelni.

A Motorola 50 millió dolláros megbízást kapott a lengyel Telekommunikacija Polska cégtől a világ legnagyobb s Európa első CDMA- (Code Division Multiple Access) rendszerű, a fix telepítésű, vezeték nélküli illetve a mobiltelefonos szolgáltatásokat egyesítő hálózatának telepítésére. Hasonló nagyságú üzletet kötött a Motorola Indiában is, egy távközlési magántársaság számára kereskedelmi célú vezeték nélküli telefonhálózat kiépítésére. (A vezeték nélküli hálózatokat a rádiótelefonos szabvány alapján fejlesztették ki, a hagyományos vezetékes telefonhálózatok kibővítésére, s olyan helyeken alkalmazzák, ahol az előfizetők fizikai csatlakoztatása réz vagy üvegszál vezetékkel nem célszerű vagy túl költséges.)


Telecomputer
2. évfolyam, 18. szám, 1997. október 6.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.