Svéd lendület

Erős forgalomnövekedésről számol be a svéd Ericsson, a világ egyik legnagyobb telefongyártója az első fél évben. Nettó bevétele és az adózás előtti nyeresége egyaránt 44 százalékkal nőtt, míg a rendelésállománya 39 százalékkal nagyobb értékű, mint 1996 első fél évében volt. Ebben a növekedésben néhány százalék erejéig a svéd koronának a dollárral szembeni gyengülése is szerepet játszott, de az eredmény mindenképpen a távközlési piac robbanásszerű növekedését jelzi. Legnagyobb eladásaik az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában, Angliában, Svédországban, Olaszországban és Spanyolországban voltak. A maroktelefonok eladása megduplázódott a tavalyihoz képest, de a többi ágazatban - például a vezetékes és rádiós kapcsolóközpontok területén - is húsz százaléknál nagyobb a növekedés.

*

Rövidesen beszédértelmező, beszédértő szoftvert kínál együtt az Ericsson a mobiltelefon-szolgáltatóknak. Első lépésként belekerülnek az Intellivoice hívószóra szolgáltatást beindító programjai az Ericsson által szállított rendszerekbe. Az erről szóló jelentés szerint ezek a programok egy Dahlke-Bayes hibajavító eljárással ismerik fel a kulcsszavakat a telefon másik oldalán beszélő szövegében. Erre a technológiára építették azt a navigációs rendszert, vagyis az előfizetőt a felvilágosítás kérésekor lépésről lépésre a megfelelő válaszhoz segítő eljárást, amelyek szintén hozzáférhetővé válnak az Ericsson vásárlói számára.

*

Százkilenc országban 239 társaság tart fenn GSM-hálózatot, több mint 49 millió előfizető számára. Magyarországon és sok országban még csak most van napirenden az 1800 megahertzes, második generációs digitális telefonhálózat létesítése, a legnagyobb gyártók közül az Alcatel, az Ericsson, a Nokia és a Siemens már a 2002 után beindulni tervezett széles sávú, multimédia továbbítására alkalmas megoldáson törik a fejüket. A három társaság megegyezett a harmadik generációs GSM-telefon specifikációjában, és most a szabványosítását igyekeznek elérni.


Telecomputer
2. évfolyam, 17. szám, 1997. szeptember 22.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.