A J. P. Morgan, a világ 35 országában közel 16 ezer szakembert foglalkoztató komplex banki, pénzügyi befektetési és tanácsadói szolgáltatásokat nyújtó nagyvállalat tavaly szövetségre lépett négy technológiai tanácsadó céggel, mégpedig a Computer Sciences Corporationnel, az Andersen Consultinggel, az AT&T Solutionssal, és a Bell Atlantic Network Integrationnal.
A kétmilliárd dolláros költségvetéssel hét évre létrehozott Pinnacle Alliance („Csúcsszövetség") létrehozásának gondolata abból a felismerésből fakadt, hogy a Morgan számára fontos pénzügyi piacok annyira összetettek, globálisak és gyorsan változóak, hogy egyetlen vállalat nem tud megfelelni a cég összes informatikai igényének. Az új munkamegosztás keretében a szövetség vezényel egy sor informatikai tevékenységet, melyek a Morgan egymilliárd dolláros technológiai kiadásainak egyharmadát teszik ki. Így többek között a szövetség feladata a Morgan New York-i, londoni és delaware-i adatközpontjának irányítása, az osztott számítógépes rendszerek működtetése, valamint a hang- és adatszolgáltatás biztosítása New Yorkban, Delaware-ben, Londonban és Párizsban.
A szövetség különlegessége abban rejlik, hogy olyan vállalatokat tömörít, amelyek különben a piacon egymás versenytársai. Az eredmények meggyőzőek. Az első évben a Morgannál kb. 28 millió dollár, azaz kb. nyolcszázalékos költségmegtakarítás jelentkezett. A Morgan saját technológiai menedzserei felszabadult idejükben többek között tökéletesítették a belső hangpostarendszert.
