Képtelefon NC Digital-lapkával

Elkészítette és 1998 elejétől gyártja a Digital a maga hálózati számítógépbe, képtelefonba, maroktelefonba és elektronikus noteszba, zsebszámítógépbe való lapkáját.

A 133 vagy 200 megahertzes órajellel meghajtható változatban gyártható StrongArm (SA)-1110, avagy Hosszú Kéz a korábban kézi számítógépekhez árult SA-110 Digital mikroprocesszor gyorsított, többet tudó utódja, mely használható Jáva és Microsoft WindowsCE és még vagy hat másik környezetben. Tanulságos ezek listája, hiszen látható belőle, mennyire széles az alaprendszerek választéka, mihelyt feljebb emeljük tekintetünket, és átnézünk a PC-nk megjelenítője fölött. Tehát elboldogul az SA- 1110-val a Newton, a Psion Epoc32 és Gnu, a Lucent Inferno, a JávaOS és a Java Workshop, a Microware OS-9 és FasTrac, a Geoworks féle Sokoto, a JMI Software Systems C- Executive OS alaprendszere és a Wind River Systems VxWorks-e és Tornádója.

A megjelenítőn és a memóriavezérlőn kívül gyakorlatilag mindent ráépítettek a lapkára, energiafelvétele alacsony, egy ceruzaelem-garnitúrával akár hat hétig is használható lehet a Digital szerint.

Már elkészült hozzá a V.34+ modem emulációs szoftver, kezelni képes a PCMCIA-kártyát, és felkészítették beszéd- és kézírásfelismerő program gyors futtatására is. Első termékként egy Nortel képtelefont említenek a jelentések az SA-1110-zel.


Telecomputer
2. évfolyam, 17. szám, 1997. szeptember 22.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.