45 millió dollárt fektetett be a Microsoft egy belga-amerikai cégbe, a Lernout & Hauspie-ba. A vállalkozás beszédfelismerő program készítésével foglalkozik. Arról nincs szó, hogy a Windows már holnap érteni fogja a kezelő utasításait, mint ahogyan ma az IBM OS/2. A cél inkább a Windows-alkalmazásokba beépíthető windowsos beszédfelismerő technika kutatása.
Termékekről még nincs szó, bár az L&H harminc napon belül tervezi a Voice Commands for Microsoft Word, vagyis a Word hangos parancsokat értelmező programkibocsátását. Néhány hónap leforgása alatt az L&H, az IBM, és a Dragon Systems jelentette be a folyamatos beszédet felismerni képes megoldását, ami áttörést jelenthet ezen a piacon. Az L&H négy fő területtel foglalkozik, a diktálással, a felolvasással, a beszédtömörítéssel és a gépi fordítással. A beruházás mellett a Microsoft hárommillió dollárral támogatja egy ipari park létesítését az L&H belgiumi székhelyén.
