Startra kész az RTL Klub

Az elkövetkező két-három év alatt 2,5 milliárd forint befektetéssel akarja megvetni lábát a médiabirodalomban a Matáv. A távközlési óriáscég 25 százalékos részesedést szerzett a Magyar RTL Televízió Rt.-ben.

A televíziós csatornákra kiírt pályázat egyik győzteseként léphet tovább a tartalomszolgáltatásnak nevezett, valójában az ISDN-szolgáltatás bevezetésével megkezdett úton a Magyar Távközlési Rt. A nemzeti telefonszolgáltató társaság „negyedes" részesedése az üzleti számítások szerint 2,5 milliárd forint befektetést igényel, s ebből már az elmúlt hetek során több száz milliót el is költött a Matáv.

A köznyelv szerint Magyar RTL-ként emlegetett, valójában RTL Klub névre keresztelt vállalkozás - amelyben a Matáv mellett 49 százaléknyi rész a CLT-UFA-é, 20 százalékot a Pearson birtokol, 6 százaléknyi részt pedig a Unicbank tudhat a magáénak - startra kész. A majdani kereskedelmi 2-es csatorna műsorait előállító stáb szinte az utolsó emberig összeállt, s jórészt a helyén van már minden a műsorok sugárzásához.

A Matáv egyébként mintegy 80 milliárd forintot fordít évente beruházásokra, illetve befektetés célú fejlesztésekre. Ehhez képest az átlagban évi maximum egymilliárdnyi tévés próbálkozás inkább erkölcsileg, illetve az imázs tekintetében jelent nagyszabású feladatot. A műsorkészítésben - egyebek mellett a szerkesztésben és a műsorpolitikában - járatlan matávosok ugyanis jó ideig csak úgymond megfigyelőként vesznek részt a képernyőre kerülő adások készítésében.

A befektetés megtérülését egyébként viszonylag sokára, hat-tíz év múlva reméli, a későbbiekben azonban szép hasznot vár merőben újszerű vállalkozásától a Matáv.


Telecomputer
2. évfolyam, 17. szám, 1997. szeptember 22.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.